Kínai lap: blöfföl az amerikai külügyminiszter

2020. május 04. 12:50

A Global Times blöffnek nevezte Mike Pompeo az ABC amerikai televíziós csatornában tett kijelentését.

2020. május 04. 12:50

A kínai lap hétfői vezércikke szerint alaptalanul rágalmazta Pekinget Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, amikor előző nap ismételten úgy nyilatkozott, hogy egy kínai laboratóriumból szabadult el a világjárványt okozó új koronavírus. A lap szerint blöff, miszerint „több jelentős bizonyíték” van arra, hogy a vírus a közép-kínai Vuhanban található laboratóriumból ered. „Ebben az esetben be kellene mutatnia ezeket a bizonyítékokat a világnak, és különösen az amerikaiaknak, akiket folyamatosan megpróbál átverni” – olvasható a cikkben az amerikai külügyi tárca vezetőjének részleteket nélkülöző állításáról.

Kína szerint ideológia az egész amerikai vádaskodás

A Global Times szerint a vuhani laboratóriummal kapcsolatos teóriáknak nincsen tudományos hátterük, ezeket csupán amerikai és más nyugati politikusok használják arra, hogy a Kínával szembeni ideológiai alapú ellenérzéseiket népszerűsítsék, és ezáltal manipulálják a közvéleményt. A lap szerint Pompeo ráadásul mindent elkövet azért, hogy biztosítsa a győzelmet Donald Trump amerikai elnök és a Republikánus Párt számára a novemberi elnökválasztáson.

Az amerikai vezetés korábban a járvány elkendőzésével vádolta Kínát, olvasható a cikkben, de „ez a vád minden hitelét elveszítette”, miután nemrégiben közzétett dokumentumokból kiderült, hogy Washington a járvány kezdetén figyelmen kívül hagyta más országok, valamint szervezetek figyelmeztetéseit. A cikk szerint emiatt tértek át az utóbbi időben a vuhani laboratóriummal kapcsolatos elméletekre.

Kína animációval gúnyolódik

Pompeo azonban a vasárnapi interjújában ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat „mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben” az új koronavírusról. Az amerikai elnököt pedig a Fehér Ház csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki, amire igennel válaszolt, de részleteket nem közölt. Az amerikai külügyminiszter interjújára hivatalosan még nem reagált Peking, feltehetően azért, mert Kínában hétfőn még tartott a május 1-je miatti ötnapos munkaszünet.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség pedig a múlt héten egy Lego-figurákat felvonultató animációt tett közzé, amelyben egy Kínát jelképező, védőmaszkot viselő agyagkatona szól az Egyesült Államokat szimbolizáló Szabadság-szobor figurának arról, hogy egy új vírust fedeztek fel. A Szabadság-szobor válasza azonban, hogy ez „csak egy megfázás”. Az animáció felidézi Kína járvány elleni küzdelmének alakulását, miközben újra és újra bemutatja, hogy az amerikai fél nem vett tudomást a helyzet súlyosságáról.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsoltkom2
2020. május 05. 08:02
Kína és Amerika egymás közötti viselkedése szimbolizálja Orbánt és a Fidesz koronavírusos ügyintézéseit. Nem nyughat Orbán, amíg ki nem penderítik a Néppártból az Unióból. És még választania kell a két akarnok világbarmából Tumból és Hszi Csin-pingből. Max Magyarország Erdogannál köt ki... hiszen Mo. kicsi, Törökország meg nagy. Orbán csak sötétben életképes, mint a pincében termesztett laskagomba.
nick89
2020. május 04. 14:54
Kína háborút indított a civilizált világ ellen. Ez már január végén világos volt. Csak a kollaboránsok ne lennének, nem volna semmi bajunk!
aleb19
2020. május 04. 14:45
extra 15% vamot a denever zabaloknak... amig engedik az emlos vadalatok kereskedelmet es fogyasztasat
zakar zoltán béla
2020. május 04. 14:43
70-30
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!