Kutatás: A koronavírus nem genetikai tervezés, hanem természetes folyamat eredménye

2020. március 19. 15:42

A kutatók az találták, hogy az új koronavírus gerince lényegesen eltér a már ismert koronavírusokétól, és leginkább a denevérekben és tobzoskákban található rokon vírusokhoz hasonlít.

2020. március 19. 15:42

A Covid-19-járványt okozó új koronavírus természetes evolúció eredménye egy friss tanulmány szerint, amelynek szerzői nem találtak bizonyítékot arra, hogy laboratóriumban hozták volna létre a kórokozót. A Nature Medicine aktuális számában megjelent kutatás során az új koronavírus (Covid-19) és a vele rokon vírusok géntérképéről nyilvánosan rendelkezésre álló adatokat elemezték – számolt be róla a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő portál.

„Összehasonlítva az ismert koronavírustörzsek genomját, biztonsággal megállapíthatjuk, hogy az új koronavírus természetes folyamatok eredménye” – mondta Kristian Andersen, a Scripps Kutatóintézet immunológusa, virológusa, a tanulmány egyik szerzője.  A kutatásban a Tulane-i Egyetem, a Sydneyi Egyetem, az Edinborough-i Egyetem és a Columbia Egyetem kutatói is részt vettek.

Tavaly december 31-én értesítették a kínai hatóságok az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét (WHO), hogy egy új koronavírus-járvány súlyos tüneteket okoz. Röviddel a járvány kitörése után kínai tudósok szekvenálták a vírus génjeit, az adatokat nyilvánosan elérhetővé tették a világ tudományossága számára. A génszekvenálás adatai azt mutatták, hogy a kínai hatóságok gyorsan észlelték a járványt, és azt, hogy a Covid-19-esetek száma az emberről emberre terjedés miatt növekszik, miután egyetlen alkalommal bekerült az emberi populációba. Andersen és kollégái ezeket a szekvenálási adatokat használták, hogy felderítsék az új koronavírus eredetét és evolúcióját. A vírus több olyan jellegzetességére összpontosítottak az elemzésben, amelyek az eredetéről árulkodnak, mindenekelőtt a felszínéről kiálló fehérjetüskékre, amelyekkel megragadja az emberi vagy állati sejteket és beléjük hatol. A tüske egyik fontos fehérjéjét, az úgynevezett „molekuláris konzervnyitót”, vagy RBD-t vizsgálták, amely a gazdasejtet megragadva lehetővé teszi, hogy a vírus kinyissa azt és bejusson a sejtbe.

Azt találták, hogy az új koronavírus fehérjetüskéjének RBD-része úgy változott, hogy hatékonyan támadhassa az emberi sejtek külső részén található ACE2 nevű molekulát. A fehérjetüske annyira hatékonyan kötődött az emberi sejtekhez, hogy a tudósok arra jutottak, természetes szelekció eredményezte a létrejöttét, nem genetikai tervezés. A természetes kialakulást bizonyítja a vírus „gerince”, vagyis teljes molekuláris szerkezete, ez volt a másik, amit megvizsgáltak. Ha valaki megpróbált volna új koronavírus-kórokozót szerkeszteni, akkor egy már ismert, betegséget okozó gerincéből indult volna ki. Ezzel szemben a kutatók az találták, hogy az új koronavírus gerince lényegesen eltér a már ismert koronavírusokétól, és leginkább a denevérekben és tobzoskákban található rokon vírusokhoz hasonlít. „A vírus két fontos jellemzője, a tüske RBD-jének mutációi és a gerince kizárja, hogy laboratóriumi manipulációból származhatna az új koronavírus” – mondta Andersen.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2020. március 19. 20:25
Donáth kancsuka lehúzta már magát a klotyón?
pumuklik
2020. március 19. 20:22
Kína....
öszödibeszéd
2020. március 19. 17:20
Egyszer a kezem ügyébe került egy könyv a vércsoportok és a táplálkozás kapcsolatáról. Az A vércsoportúak állítólag nehezebben tolerálják a zsíros, állati eredetű ételeket, körükben gyakoribb a koszorúér-probléma, a magas vérnyomás és az infarktus. A tanulmány szerzője szerint ők a vegetáriánus típusú emberek, inkább a koleszterinszegény, növényi táplálék lenne egészségesebb a számukra. A nullások a húsevők, körükben kevésbé jellemzőek a szív-, az érrendszeri és a keringési problémák. Valami alapja lehet a covidos dolognak is.
öszödibeszéd
2020. március 19. 16:56
Természetes evolúció, hm. Ha a természettudós egy változóban lévő jelenségről épp csak a lényeget nem tudja feltárni, akkor jön ezzel jolly joker kifejezéssel. A főemlősök egyik fele majom maradt, a másik meg asztofizikus és űrhajómérnök. Hogy miért? Mert eljött a természetes evolúció és kész. Amúgy meg mind a kobzoska mind pedig a denevér kísérleti állatok a (koronavírussal foglalkozó, vuhani) virológiai kutatóintézet(ek)ben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!