Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A felvételek leiratából kiderül, hogy a rendőrök olykor hitetlenkedve, máskor lekezelően fogadták a segélykérést.
A caracali tragédia 15 éves áldozatának nagybátyja közzétette a Facebook-oldalán annak a három beszélgetésnek az átiratát, amely a 112-es segélyhívóra érkezett, és Alexandra, a diszpécserek, illetve a rendőrök között zajlott, írja a 24.hu a G4Media című román lapra hivatkozva.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 15 éves lány múlt csütörtök délelőtt többször hiába kért segítséget, mivel a rendőrök csak 19 órával később érkeztek meg abba a házba, ahol feltételezhetően fogva tartotta a lányt a 66 éves támadó.
A hangfelvételekből kiderül, hogy a rendőrök olykor hitetlenkedve, máskor lekezelően fogadják a segélykérést. Eszerint az elrabolt lány egy olyan címre küldte a rendőröket, amit egy névjegykártyán talált, abban a házban, ahol fogva tartották.
Az első hívásban a lány közölte, hogy Caracalban van, de nem tudja pontosan, azon belül hol. Amikor a diszpécser arról kérdezi, megerőszakolták-e, az áldozat igennel felelt. Megkérték, hogy maradjon a telefonnál és próbáljon megadni egy tájékozódási pontot, de erre felkiáltott:
megjött, megjött, megjött… Jöjjenek gyorsan, kérem!
A lány ekkor letette a telefont, de egy perccel később újra tárcsázott. Ekkor elmondta, hogy az urat Popescu Lucian Gabrielnek hívják. Közölte, hogy be van zárva egy szobába, csak egy kaput lát.
Zokogva úgy folytatta:
kérem hölgyem küldjenek valakit, mert félek.
A hívást ezen a ponton átvette a rendőrség, addigra a lány talált egy címet, amit be is diktált nekik. Amikor a rendőr parancsolóan azt mondta neki, hogy maradjon ott, az áldozat annyit felelt,
itt maradok, mert nem tudok kimenni, kérem jöjjenek.
A harmadik hívás újabb pár percre rá érkezett. Ekkor a vonal túlsó oldalán lévő rendőr többször is ironikusan szólt az elkeseredetten síró lányhoz.
Közölte vele, nem maradhat vonalban, mert vannak más hívásaik is, de maradjon ott, mert két-három percen belül odaér az egység. Oda is értek, de a cím nem volt jó, nem találtak ott senkit.
A három közzétett hívás mellett Alexandra még kétszer beszélt a rendőrség embereivel, akik az egyik nála lévő telefonon hívták. Erről a két beszélgetésről nincs átirat, sem hangfelvétel.