Közel harminc éve nem volt ilyen kicsi az ózonlyuk

2017. november 03. 08:12

Az ózonlyuk 5,3 millió négyzetkilométerrel kisebb, mint 2015-ben volt.

2017. november 03. 08:12

A Földet a Nap UV-sugárzásától védő ózonrétegen az Antarktisz felett keletkezett lyuk 1988 óta nem látott méretűre zsugorodott – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

A Föld légkörét védő ózonrétegen keletkezett rés idei legnagyobb kiterjedését szeptemberben érte el, amikor 19,6 millió négyzetkilométer volt, majd a hónap közepétől kisebb lett.

2017-ben az ózonlyuk maximum kiterjedése majdnem kétszer akkora volt, mint az Egyesült Államok területe, mégis nagyjából kétmillió négyzetkilométerrel kisebb a tavaly, és 5,3 millió négyzetkilométerrel kisebb a 2015-ben mértnél.

Természetes okok

Paul Newman NASA-nál dolgozó tudós szerint az atmoszféra alsó rétegeiben tapasztalt viharos időjárás felmelegítette a levegőt, s ezzel elejét vette a bróm- és klórvegyületek ózont pusztító hatásának.

Mínusz 78 Celsius-fokon kialakulnak úgynevezett sztratoszférikus felhők, amelyek az emberi tevékenység következtében a környezetbe került fluorklór-szénhidrogének (FCKW-k) révén lebontják az ózont. Az FCKW-k önmagukban kisebb mértékben okoznak ózoncsökkenést, a nagy hideg hatására viszont agresszívvé válnak.

A szakember rámutatott arra, hogy az idén a csökkenés javarészt természetes okokra vezethető vissza, ugyanakkor nem elhanyagolható az 1987-ben aláírt sztratoszférikus ózonréteg védelmét szolgáló montréali jegyzőkönyv óta tapasztalható, kisebb léptékű, de folyamatos javulást mutató trendnek a szerepe sem.

2000-ben volt a legnagyobb

Az ózonlyuk legnagyobb eddigi kiterjedését 2000-ben jegyezték fel, az UV-sugaraktól védő pajzson akkor közel 30 millió négyzetkilométeres rés tátongott.

Az ózonréteg feladata az élővilág szempontjából a Napból érkező káros ultraibolya sugárzás elnyelése. Az ózon magas napvédő faktorszáma nélkül nem létezne a szárazföldi élet, az ultraibolya sugárzás darabokra törné az élő szervezetek DNS-ét, és felbontaná a sejtjeikben lévő kémiai kötéseket.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. november 03. 12:16
"Az ózon magas napvédő faktorszáma nélkül nem létezne a szárazföldi élet, az ultraibolya sugárzás darabokra törné az élő szervezetek DNS-ét, és felbontaná a sejtjeikben lévő kémiai kötéseket." Ebben nem vagyok biztos. Élet már akkor is volt a földön, amikor a légkörben még alig volt oxigén. Eleve maga a földi élet töltötte fel a légkört oxigénnel, a növények. Ózonlyuk meg nem lenne az ember nélkül. Azok az FCKW-k ugyanis nem természetes vegyületek, az ember hozta azokat létre és az ember engedte ki őket a légkörbe. Abból meg ózonlyuk lett. Az emberiség megoldja a problémákat. Újabb problémák létrehozásával. Ezt hívják fejlődésnek.
balbako_
2017. november 03. 10:41
Ez is bizonyítja tenni KELL a környezetvédelemért és akkor eredménye is lesz.
anegy_
2017. november 03. 10:08
Az okos parasztnak nem kell a NASA-kutatás. Eddig is volt természeti katasztrófa, csak a fatengelyes világban nem jutott el a "hír" egyik sarokból a másikba.
Kanóc
2017. november 03. 09:54
bepukkant a lufi
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!