Volt FBI-igazgató: Trump feltétlen lojalitást várt volna el

2017. június 08. 07:47

James Comey volt FBI-igazgató írásos nyilatkozatban állítja, hogy Trump egy vacsorán azt mondta neki: a kinevezésének feltétele a lojalitás. Comey ugyanakkor azt is leszögezte: az elnök azt szerette volna, ha a szövetségi nyomozók nem vizsgálják menesztett tanácsadója, Michael Flyyn orosz kapcsolatait. „Flynn rendes fickó, remélem, békén hagyja őt” – idézte Trump szavait.

2017. június 08. 07:47

James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója január elején tájékoztatta Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, hogy ellene nem folyik vizsgálat a tavalyi elnökválasztási kampányba való esetleges orosz beavatkozás ügyében tartott FBI-eljárás keretében. Ezt maga Comey közölte a szenátus hírszerzési bizottságának elküldött írásos nyilatkozatában, amelyet szerdán nyilvánosságra is hoztak. A nyilatkozatból kiderül az is, hogy Trump feltétlen lojalitást várt volna el.

A májusban menesztett FBI-igazgatót csütörtökön hallgatja meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága. Comey közölte: a megválasztott elnökkel folytatott, említett találkozó után, a New York-i Trump-toronyból távozva az FBI egyik szolgálati kocsijában a laptopján dokumentálta az elhangzottakat.

Írásos nyilatkozatában Comey egyebek közt arról ad tájékoztatást, hogy négy hónapra visszatekintve kilenc, Trumppal folytatott beszélgetést tud felidézni, ebből három személyesen, hat pedig telefonon zajlott le közöttük. A nyilatkozatban az FBI volt direktora azt állítja: közölte is Trump elnökkel, hogy ellene nem folyik vizsgálat a vélelmezett orosz kapcsolatok ügyében. Comey egyúttal kitér az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok egészére és Michael Flynn lemondásra kényszerített nemzetbiztonsági főtanácsadó helyzetére is. Egyes sajtóhírek ugyanis hetek óta arról szólnak, hogy Donald Trump arra kérte az FBI igazgatóját, zárja le az orosz szálak vizsgálatát.

A nyilvánosságra került nyilatkozatból kiderül, hogy Trump először nem kérte nyíltan a Flynn-féle vizsgálat lezárását. Az elnök, „az Oroszországgal kapcsolatos nyomozást úgy írta le, mint »egy felhőt«, amely gyöngíti az ország érdekében folytatott tárgyalásainak pozícióit” –olvasható a nyilatkozatban. Comey leszögezte: Trump „azt kérdezte, mit tudunk tenni, hogy eloszlassuk ezeket a felhőket”. Trump ugyanakkor –erősítette meg a nyilatkozat – egy alkalommal valóban felvetette, hogy a Michael Flynn elleni vizsgálatot „hagyni kellene”, mert „Michael Flynn a washingtoni orosz nagykövettel folytatott eszmecseréivel nem csinált semmi rosszat, a baj az volt, hogy mindezt elhallgatta Mike Pence alelnök előtt”. „Flynn rendes fickó, remélem, békén hagyja őt” – idézte James Comey Donald Trump állítólagos szavait.

A szenátusi bizottságnak küldött nyilatkozatban Comey utalt arra is, hogy egy január 27-i vacsorán, amelyet Donald Trump adott a tiszteletére, igencsak kényelmetlenül érezte magát, mert Trump elnök többször is értésére adta, hogy „a kinevezés feltétele a lojalitás”. Comey felidézte a vacsorán elhangzottakat. „Az elnök azt kezdte kérdezgetni, hogy akarok-e az FBI igazgatói székében maradni. Furcsállottam, hiszen két korábbi alkalommal éppen ő jelezte, hogy szeretné, ha maradnék, s akkor biztosítottam arról, hogy nekem is ez a szándékom. Kifejtette: nagyon sokan pályáznak az állásomra, s tekintettel az előző évi túlkapásokra, megértené, ha távozni akarnék” – rögzítette Comey. Majd hozzátette: az elnök azt mondta, „lojalitásra van szükségem, elvárom a lojalitást”

James Comey csütörtöki szenátusi meghallgatását óriási érdeklődés és izgalom előzi meg. A volt FBI-vezető ugyanis várhatóan további részletekkel szolgál majd a Fehér Házhoz fűződő kapcsolatairól.

(MTI)

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. június 08. 10:57
Olyan jól elmulatok a felcsúti cigány kutyáin akik épp olyan veszettűl védik Trump elnököt mint a felcsúti gazdájukat :) Ezek szerint még mindég reménykednek egy Amerikai meghívásban ami jöhet is meg nem is. Ezek ugyan olyan veszettűl védték Simicskát amikor még a felcsúti és Simicska közösen fosztogatták az országot de rögtön Simicska let az első számú közellenség miután lerántotta a leplet a felcsúti kádárspicli multjáról. Ezek egy pillanat alat 180 fokot fordultak. Ez a jó kutya. Ha a felcsúti nem kap Amerikai meghívást akkor a felcsúti kutyáinak Trump elnök is első számú közellenség lesz. Elárulok egy titkot: Trump elnök magasan tesz rá :)
falusi
2017. június 08. 10:40
Hej, micsoda boldog világ itt a Kárpát-medencében! Egy tucat ráérő kommentelő vitatkozik, mert kirúgtak valakit az állásából nyolcezer kilóméterre innen... Kirúgta, mert megtehette (meg volt is rá oka biztosan). Azért gondolom nem fog éhezni a Comey-family ..
szamarhegy
2017. június 08. 10:38
Azért remélem érzed, hogy ez a táborokba, bal, jobb alapú világkép mennyire korlátolt és leegyszerűsítő. Jók ezek a témák, kihozza belőlünk az 1945 előtti félfeudális és az 1945 utáni diktatúra kultúráját, szocializációs hagyományait, azt, hogy milyen vékony Mo.-on az önálló, független, adófizető réteg (régebben középosztály, polgárság). Mo.-nak 1989 óta nem baloldali és jobboldali társadalma van, hanem ellensúlyokra és fékekre épülő demokratikus intézményrendszere. Sajnos, ha a fejekben ennyi ragadt meg 28 év alatt, hogy baloldali, jobboldali elfogult intézményrendszer a normális, akkor az Alkotmányban, Alaptörvényben leírt elvek üres maszlagként érvényesülnek. Lehangoló ilyen hsz.-ket olvasni, amelyek törzsi alapon értelmezik egy, állampolgárokra, adófizetőkre épülő sokmilliós társadalom működését.
zakar zoltán béla
2017. június 08. 09:41
Két kép: Bal: Sunyi kígyószem, jobb. Huncut nagypofa!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!