Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Elutasította a román legfelsőbb bíróság, hogy kivizsgálja: kiket terhel a felelősség az 1989-es forradalom során elkövetett sortüzekért, kínzásokért és bebörtönzéseként. A pert indító egyesület szerint eddig csak néhány bűnbakot vontak felelősségre, és a strasbourgi emberi jogi bíróság is elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot az ügyben.
Bíróságon sem sikerült elérnie az 1989-es román forradalom újbóli kivizsgálását a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21. Egyesületnek, miután a katonai ügyészség tavaly októberben megszüntette az újranyitással összefüggő nyomozást, pénteken a legfelső bíróság elutasította a dosszié lezárása ellen emelt jogorvoslati kérelmet.
A December 21. Egyesület több tagja korábban pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amely elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A strasbourgi bíróság döntése után 2014-ben az egyesület a román katonai ügyészéghez fordult, hogy derítse ki: kit terhel büntetőjogi felelősség a sortüzekért, gyilkosságokért, kínzásokért és egyéb erőszakos cselekményekért, amelyekben 709-en meghaltak és több mint kétezren megsérültek, továbbá 924 embert bebörtönöztek.
A vádhatóság ezt arra hivatkozva utasította el, hogy a panaszosok által jelzett bűncselekmények elévültek, vagy közkegyelem hatálya alá estek, vagy nem szerepelnek a büntető törvénykönyvben, vagy meg sem történtek. A katonai ügyészség tavaly októberi közleménye szerint az 1989-es események miatt korábban 4544 büntetőper indult, amelyekben 25 tábornokot és 170 alacsonyabb rangú katonát állítottak bíróság elé.
A December 21-e Egyesület elnöke, Teodor Maries az elutasításra reagálva kifejtette: a korábbi kirakatperek csak néhány bűnbakot juttattak rövid időre rács mögé, a forradalomban történt bűncselekmények kivizsgálásának elutasításával pedig Románia semmibe veszi a strasbourgi bíróságot és az emberi jogokat. Az egyesület a legfelsőbb bíróságtól azt kérte, hogy kötelezze a katonai ügyészséget a vizsgálat lefolytatására.
A román legfelső bíróság azért utasította el az egyesület fellebbezését, mert nem találta perképesnek. A forradalom dossziéjának újranyitását elutasító ügyészségi döntés ellen azonban 150 forradalmár egyenként is fellebbezett, ezeket a kérelmeket még nem bírálta el a legfelső bíróság.
A korábbi nem hivatalos statisztikák szerint a Temesvárról indult, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket és 3138-an megsebesültek.
Fotó: Wikipédia / Denoel Paris