Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Tojással dobálta az ellenzék a koszovói miniszterelnököt a parlamentben

2015. szeptember 22. 20:49

Az ellenzéki képviselőknek nem tetszett, hogy egy javaslat több jogot adna a Koszovóban élő szerb kisebbségnek, ezért tojással támadtak a kormányfőre.

2015. szeptember 22. 20:49

Ellenzéki képviselők tojással dobálták meg a koszovói miniszterelnököt a pristinai parlament keddi ülésén – jelentette honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap. Isa Mustafát az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt honatyái dobálták meg, miközben a Szerbiával kötött legújabb, augusztus 25-i brüsszeli megállapodásokról beszélt. Az ülést az incidenst követően megszakították, három képviselőt pedig elővezettek.

Az őszi ülésszakban ez már a második ülés volt, amelyet meg kellett szakítani. Múlt csütörtökön éppen azért szakadt félbe a parlament munkája, mert az ellenzék tiltakozott az ellen, hogy a következő ülésen Mustafa ismertesse a brüsszeli megállapodás részleteit. Az ellenzéki politikusok azért háborodtak fel, mert szerintük a Szerbia és Koszovó közötti megállapodás túl sok jogot biztosít a Koszovóban kisebbségben élő szerbeknek. Isa Mustafa ugyanakkor kedden éppen arról beszélt a képviselőknek, hogy a megállapodás értelmében létrejött szerb önkormányzatok közösségének nem lesz végrehajtói hatalma.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. szeptember 23. 00:46
Kevés feleslegesebb ország létezik a Földön mint Koszovó. Ha egyszer albánok lakják, akkor miért nem Albánia? Akkora népnek, mint az albán minek kettő ország?
XPEH BAM
2015. szeptember 23. 00:06
Ez olyan ukrán szokás... :)
NeMá
2015. szeptember 22. 21:56
Gondolom nem az első eset :)
Kanóc
2015. szeptember 22. 21:33
És honnan kerültek elő hirtelen az esernyők?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!