A cigányság a központi témája az RMDSZ-hez kötődő fiatalság idei EU-táborának

2015. július 08. 14:21

A cigányság és a migráció a központi témái az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) által szervezett EU-tábornak, melyet szerdán nyitottak meg Marosfőn. A vasárnapig tartó tábor célja, hogy változtasson az Erdélyben kialakult romák negatív megítélésen.

2015. július 08. 14:21

Elsősorban a cigányság és a migráció kérdéseiről szól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkársága és az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) által szervezett EU-tábor, melyet szerdán nyitottak meg a Hargita megyei Marosfőn.

Antal Lóránt, a Miért elnöke a Maszol.ro portálnak elmondta, azért nem kimondottan magyar témát választottak, mert olyan kérdésekről szeretnének tanácskozni, amelyekkel mások nem foglalkoznak. „Amikor pedig a cigányságról beszélünk a táborban, az nem elsősorban egyfajta kisebbségvédelemről szól, hanem arról, hogy sokuk magyarnak vallja magát, és nekünk ezzel foglalkoznunk kell” – idézte a portál az ifjúsági vezetőt.

Antal Lóránt azt is megjegyezte, hogy a kimondottan magyar témák közül a székelyföldi autonómia „szinte megvalósult”, hiszen a helyi közigazgatásban a közösség képviselői dönthetnek a képviseltek sorsáról. 

András Lóránd roma származású táborigazgató szerint az erdélyi társadalomban a cigány kifejezés pejoratív tartalommal bír, a tábori hangulattal ezen akar változtatni a Miért. Megjegyezte, hogy az emberek általában a negatívumokat helyezik előtérbe, pedig ha körülnézünk, rengeteg sikeres cigánnyal találkozhatunk.

A vasárnapig tartó táborban olyan kérdések is terítékre kerülnek, mint a migráció, a homoszexualitás és a drogok. Az előadásokat mintegy 150 fiatal hallgatja. 

Az EU-tábor csütörtöki napján tart előadást Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Hogyan látnak minket Amerikában? címmel, és Schanda Tamás, a magyar kormány ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára Megmaradásunk kulcsa a családalapítás címmel.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. július 08. 14:50
"Szakértőnek meghívhatnák SZögi tanár úr árváit.Első kézből beszámolhatnának a cigány kulturáról.Meg a több ezer magyart,akinek a hozzátartozóját megölték,-van hogy csak szórakozásból-ezek." --- Szerintem e-nélkül is tisztában vannak a cigány 'kulturával'. E liberális agymenéseknek meg természetesen semmi értelme.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!