George Pataki felveszi a magyar állampolgárságot

2012. augusztus 15. 12:33

A volt New York-i kormányzó a közeljövőben felveszi a magyar állampolgárságot és szavaz is 2014-ben. Pataki az ötletgazdája a programnak, melynek keretében magyar származású amerikai fiatalok érkeztek Magyarországra, hogy magyar identitásukat is felépítsék az amerikai mellett.

2012. augusztus 15. 12:33

George Pataki az ATV-nek elmondta, olasz és ír háttere mellett mindig is magyar származását tartotta a legfontosabbnak. „Szeretném, ha a következő amerikai-magyar generációk tagjai – akik már lehet, hogy azt is alig tudják, hogy magyarok –, megismernék Magyarországot, hazatérvén pedig nagykövetei lennének a magyar kultúrának Amerikában” – mondta Pataki.

Pataki ötlete alapján a Balassi Intézet és a washingtoni Kossuth Alapítvány szervezésében olyan magyar származású fiatal amerikaiakat látnak vendégül Magyarországon, akik azért jöttek ide, mert magyar identitásukat is fel szeretnék építeni az amerikai mellett. A volt kormányzó arról is beszélt, hogy a közeljövőben felveszi a magyar állampolgárságot, és szavazni is fog a 2014-es választáson.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Basiliscus
2012. augusztus 15. 16:03
Valami kormánybiztos lesz belőle, meglássátok! :)
bambuci
2012. augusztus 15. 15:59
Kint nagyon szépen megtanulnak magyarul a fiatalok, inkabb az a kérdés lesz e elég ismeretük a hazai politikai helyzetről h megfelelő döntést tudják meghozni.
huttinger
2012. augusztus 15. 14:57
""" Ronald Lauder az Estee Lauder Coesmetics milliárdos tulajdonosa. Ő volt George Pataki New Yorki kormányzó privatizációs bizottságának elnöke,"""" Alakul. :-)
smogger
2012. augusztus 15. 14:47
Momentán George Patakit......okoska.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!