Schwarzenegger a Terminátorból idézett Medvegyevnek

2010. október 11. 19:35

Ha orosz állampolgár lenne, munkát ajánlana Arnold Schwarzeneggernek Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki szívesen látná akár Moszkva élén is a neves amerikai politikust, üzletembert, filmszínészt.

2010. október 11. 19:35

Kalifornia állam leköszönő kormányzója vasárnap érkezett népes küldöttség élén az orosz fővárosba, hogy tárgyaljon Dmitrij Medvegyev elnökkel, ellátogasson a Szilícium-völgy mintájára kiépülő új orosz tudományos-technikai fellegvárba, a Moszkva környéki Szkolkovóba, felmérje az együttműködési és befektetési lehetőségeket. Kíséretében olyan neves amerikai óriásvállalatok vezetői vesznek részt, mint a Google, a Microsoft vagy éppen az Oracle.

Medvegyev örömét fejezte ki, hogy a szövetségi állami büdzsé elfogadásával Kalifornia túljutott a költségvetési válságon. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg Moszkvában is változások történnek, a fővárosnak éppen nincs polgármestere. „Ha Ön Oroszország állampolgára lenne, akkor együtt tudnánk dolgozni” - mondta széles mosollyal az arcán az orosz elnök, utalva arra, hogy Schwarzenegger kormányzói megbízatása januárban jár le.

A rövid megbeszélés után az orosz államfő saját autójával, egy világos krémszínű Csajkával személyesen fuvarozta el Schwarzeneggert Szkolkovóba. Az orosz elnök idén júliusban járt Kaliforniában, ahol ellátogatott a Szilícium-völgybe is. A Twitter székhelyén Medvegyev döntött arról, hogy megnyitja saját mikroblogját, amely azóta is működik. A nyári látogatást felidézve Schwarzenegger tréfásan úgy fogalmazott, hogy már akkor megmondta, visszajön. „Hát visszajöttem” - mondta, idézve a Terminátor című filmből származó, klasszikussá vált szöveget.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rothmüller Mortizár
2010. október 12. 08:27
„Hát visszajöttem” ilyet mikor mondott, én erre nem emlékszem.
Machiavelli
2010. október 11. 20:02
No most akkor hogy is mondta? Astalavista baby! vagy Ahojtye poplacsek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!