Megmarad a SZÉP kártya eredeti funkciója

2023. június 21. 11:39

Tavaly az egész éves költések mindössze 8,8 százalékát fordították élelmiszerre, nincs okunk feltételezni, hogy az arányok idén máshogy alakulnának – hangsúlyozta Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke.

2023. június 21. 11:39
null

A kormány hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi intézkedései értelmében július 1-je és december 31. között ismét megnyílik a SZÉP kártyás fizetés lehetősége hidegélelmiszer vásárlására. Ezzel egyidejűleg a SZÉP kártyára kedvezményesen juttatható összeghatár 200 ezer forintos megemeléséről is döntés született. Az év végéig folyamatosan érkező újabb feltöltések pedig további forgalmat generálhatnak a turisztikai szektor vállalkozásainál – írta lapunknak is eljuttatott közleményében az MTSZA.

Emlékeztettek:

a SZÉP kártyákon jelenleg is milliárdok parkolnak:

2023. május végén a kártyákon 98,6 milliárd forint állt rendelkezésre. Az alszámlák év eleji összevonása révén ráadásul kényelmesebbé, egyszerűbbé is vált velük a fizetés. A 2,6 millió kártyabirtokos már eddig 164,2 milliárd forintot használt fel a SZÉP kártyákról, közel háromszor annyit, mint a 2019-es turisztikai rekordév azonos időszakában. 

Azt írták, hogy a turisztikai szektor támogatására a kormány egyidejűleg jelentősen, több mint 40 százalékkal, 650 ezer forintra emeli az adómentesen juttatható SZÉP kártya összeg nagyságát az augusztus-decemberi időszakban. Ezzel, bár időben eltolva, egyúttal többlet keresletet teremt a turizmusnak, az intézkedés hatására ezért a feltöltések további növekedését várja a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány. Az intézkedés az idei turisztikai főszezon alakulására kevéssé lesz befolyással, hiszen a főszezonra belföldi utazást tervezők közül sokan előre foglalnak, és az élelmiszer vásárlásra való felhasználás lehetősége is csak a nyár utolsó hónapjától válik lehetővé.

„A SZÉP kártya felhasználását érintő legújabb bejelentések a kártyabirtokosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt kedvezőek. A tavalyi évben, amikor február elseje és július elseje között szintén ideiglenesen, élelmiszert is lehetett vásárolni vele, az egész éves SZÉP kártyás költések mindössze 8,8 százalékát fordították erre. Nincs okunk feltételezni, hogy az arányok idén máshogy alakulnának. 

A SZÉP kártya elsődleges felhasználási területe továbbra is a turizmus marad”

– hangsúlyozta Princzinger Péter, az MTSZA elnöke. 

A munkáltatók az idei év első 5 hónapjában, 12 milliárd forinttal többet töltöttek fel a kártyákra, mint tavaly. Az MTSZA arra számít, hogy a kedvezményes keretösszeg emelése után a munkáltatók tovább fogják növelni a munkabérnél jóval kedvezőbb közteher mellett adható juttatások összegét. Így a kártyabirtokosok júniusban és júliusban még többet tudnak a turisztikai szolgáltatóknál költeni, augusztustól pedig még magasabb bázisból fogják költéseiket a turisztikai szolgáltatók és az élelmiszerboltok között megosztani.

A szervezet szerint a kártyakibocsátó bankok adatközlése alapján látható, hogy töretlen népszerűségnek örvend a SZÉP kártya, mind a munkáltatók, mind a kártyabirtokosok, mind a kártyaelfogadóhelyek körében. A cafeteria eszköz fontosságát jól mutatja, hogy idén már 2,6 millió munkavállaló rendelkezik SZÉP Kártyával, 200 ezerrel több, mint előző évben és a kártyatulajdonosok száma mellett az elfogadóhelyek száma is növekedett. 

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luxusbatar
2023. június 22. 08:33
A faszé' nem lehet már megoldani hogy ne kelljen ezt az elavult mágnescsíkos szart húzogatni a terminálban.
need-info
2023. június 21. 13:11
Borsodban csak ejtsd simán szíp kártyának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!