Átmentett hálózat, csonka rendszerváltás – kerekasztal a félmúltról

2023. június 09. 13:57

A NEB és a Nemzeti Múzeum beszélgetésén szó esett arról is, hogy mi csúszott el 1989-ben.

2023. június 09. 13:57
null
Constantinovits Milán
Constantinovits Milán

Történetek a XX. századból” címmel indított vitaestsorozatot a Magyar Nemzeti Múzeum a Nemzeti Emlékezet Bizottságával közösen. A programsorozat keretében az elmúlt évszázad egy-egy kiemelt korszakáról folytatnak eszmecserét a meghívott szakértők, miközben kapcsolódó emléktárgyakat és különleges fotódokumentációt is megtekinthet a közönség.

A sorozat első alkalmával a Nemzeti Múzeum második világháborús szerepe volt a középpontban, a második alkalommal Mindszenty hercegprímás hányatott sorsa és helytállása került fókuszba. A júniusi rendezvény „1989 ma már történelem” címmel zajlott, Gál Vilmossal, a Magyar Nemzeti Múzeum főmúzeológusával és Máthé Áron történésszel, a NEB elnökhelyettesével az MCC képviseletében jelen sorok írója beszélgetett.

Már az est címe is gondolatébresztő hatású volt, ugyanis Máthé Áron szerint a rendszerváltás időszaka, noha történészi korszakhatárokkal elméletben lezárható, a gyakorlatban máig ható, ma is zajló társadalmi folyamatokat jelent. Ahogy kifejtette, természetesen a közmegegyezés ismer kezdőpontokat, ilyen Monor vagy Lakitelek, és a vége is azonosítható az utolsó szovjet katona kivonásával, azonban 

a hálózatok továbbélése kérdéseket vet fel a rendszerváltás valódi lezárulásával kapcsolatban.

Gál Vilmos hozzátette, hogy az ellenzéki értelmiségi találkozók mellett az 1988-as Duna Kör által szervezett, bős-nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás és az erdélyi falurombolással szembeni demonstráció is fontos mérföldkövek. Ezek a megmozdulások a pártpolitikán kívüliségük és össztársadalmi támogatottságuk miatt nehezen voltak megfoghatók a hatalom számára, és egyértelműen jelezték a diktatúra elbizonytalanodását.

Szó esett arról is, hogy a rendszerváltás gyors hullámverése egyik évről a másikra hozott radikális változásokat: 1988-ban még gumibotoztak a rendőrök március 15-én, '89-ben már erre nem volt felhatalmazásuk. A változásokat azonban nem érte meg ugyanúgy minden társadalmi szegmens, míg az elit hatalomátmentése ma már kikutatott, ténynek tekinthető jelenség, addig a többséget váratlanul érintette a korábbi fogódzók eltűnése. Gál Vilmos felidézte, hogy a mezőgazdaság privatizációjával és a nehézipar összezuhanásával 

százezrek életkörülményei váltak bizonytalanná, 

amit a nyugati határok megnyitásának hurráoptimizmusa mellett szintén nem szabad elfelejteni.

A rendszerváltás utáni időkre is kitekintettek a beszélgetés résztvevői: Máthé Áron úgy fogalmazott, hogy a nyolcvanas években nem épült a kommunista vezetéssel szemben ellenelit, ami több más tényező mellett közrejátszott az MDF bukásában, és aminek hatásait ma is érezhetjük. Hasonlóképp vélekedett Gál Vilmos is, ahogy kifejtette, a kulturális szférában és az egyetemeken nem történt valódi rendszerváltás vagy csak csonkának nevezhető, hiszen a korábbi ideológiai műhelyek termelik újra magukat.

A NEB és a Magyar Nemzeti Múzeum sorozata ősszel folytatódik.

Fénykép: NEB Facebook-oldala

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. június 09. 16:49
A jobboldal feladata az organikus társadalmi rend helyreállítása a liberáldeviánsok homogenizáló törekvései ellenében! A sorosista álcivil, politikai szervezetekkel szemben a valódi civil társadalom felépítése! A sorosista NGO-knak semmilyen társadalmi legitimációja nincs! Csak fizetett alkalmazottaik vannak. Ne hidd el, amit terjesztenek! Európa jövője a keresztény konzervativizmus! Ma ez a progresszív! A balliberális demagógia kora lejárt!
tapir32
2023. június 09. 16:49
"Aki Magyarországra látogat, megtapasztalja, hogy mit jelent a valós szabadság." Novák Katalin Magyarország jogállam és demokrácia. A fékek és ellensúlyok rendszere kiépített és jól működik. Az ellenzék alkalmatlan. Külföldön pénzt tarhálnak miközben az elnyomott áldozat szerepében tetszelegnek. Ugyanakkor, felelőtlenül terjesztik demagógiájukat.. A kelet-közép-európai új demokráciák azért vannak jobb helyzetben mint a régi nyugatiak, mert még nem követték el azokat a hibákat, amiknek a következményeitől a régi demokráciák szenvednek. Tanulva a hibáikból más úton járunk. Ilyen a fejlettebb demokrácia. Anakronizmus lenne nyugat-európai vagy amerikai mintára demokráciát építeni. Ez, a mi demokráciánk, mi ezt választottuk! Az EU jelentések politikai nyomás gyakorlás céljából készültek. Tartalmilag üres frázisok halmazai. Konkrétum alig. A bolhából elefánt gyártás szép példái. Demagóg irományok. A baloldaliak hazugságokkal és csalással megtévesztették az EP-t és annak bizottságait. A gátlástalan hazudozás nem az eszesség megnyilvánulása hanem, szociopátia. Egyúttal, a butaság beismerése. Azért kell a hazudozás mert, tisztességes úton semmire sem mennének. A hazai választásokon a hazugságaikkal együtt is leszerepeltek. 4x2/3
OberEnnsinnen
2023. június 09. 14:57
https://internetfigyelo.com/konya-hamar-sandor-ami-egy-csoori-interjubol-kimaradt-avagy-ki-is-az-uj-vilaghatalom-es-vilagrend-eszmei-megalmodoja/ G. Soros, 1985-ben, Csoóri Sándornak: "Soros „Ne gondold, hogy a kisebbségek sorsát Európában valaha is megoldják. Ezzel már nem törődik – a nagyhatalmakról van szó – senki. Ez ma már nem téma. Mert Közép-Kelet-Európában rövidesen a kommunizmus fog megbukni, és Európában is a globalizációt kell előkészíteni, és segíteni. Mert lesz Európa e részének kb. 25 éve, hogy újraépítse polgári demokráciáját s a nyílt társadalmat is. De rövidesen Európa gondja az lesz, hogy hogyan őrzi meg keresztény értékrendjét egy olyan készülő „világállamban”, melynek ő is a része kell legyen, de előbb nagyon meg kell változnia. Ezért Európát, határain kívüli népek özönlik el majd, ahogy ez a Kalergi-tervben is le van írva. Az ezt követő 25 évben pedig a keresztény Európa meg fog szűnni, s az új Európában már nem lesznek sem nemzeti többségek, sem nemzeti kisebbségek, csak emberi és közösségi jogok. Ezért támogatom ezt én is, a Warburg-dinasztia örökébe lépve.”
Konrád
2023. június 09. 14:01
Izgalmas beszélgetés lehetett! Sajnos a hálózatok, ma is élnek tovább, befonják az életünk minden részét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!