A bosszútörvény szíven döfi azt, akinek jelleme van a pedagógus társadalomban

2023. május 03. 06:10

A bosszúhadjárat Márait juttatja eszembe: „Most ők jönnek…a rútak. A tehetségtelenek.”

2023. május 03. 06:10
null
Cseh Katalin
Cseh Katalin

„Ők még abban a korszakban voltak pedagógusok, amikor volt némi megbecsülése a szakmának, amikor még nem nemzeti tankönyv monopólium volt, hanem szabad verseny a kiadók között, ahol a tanítás még valóban kreatív munka lehetett. És akkor most vágókép. Az egyik gyermekük tanító szeretett volna lenni, és az is lett. Beletette az időt és az energiát, elvégezte a főiskolát. Már most túl van sok-sok órányi dolgozatjavításon és óravázlat íráson. Viszont itt jön a csavar, a kormány szeretné tőle és sok más fiatal pedagógustól elvenni a lehetőséget, hogy megéljék a legjobb és egyben a legfontosabb részt: amikor már úgy élvezhetik a nyugdíjas éveiket, hogy elmondhatják, ők a hivatásuknak éltek és több ezer gyermek fejlődéséhez tehettek hozzá.

Mert a bosszútörvény igenis erről szól, ellehetetleníti azokat az embereket akik nap mint nap a magyar gyermekek fejlődésért szeretnének dolgozni. Megszoksz vagy megszöksz helyzetet teremt, ahol rengeteg motivált, az országáért és jövőjéért tenni akaró értelmiségit taszítanak lehetetlen helyzetbe. Ez a bosszúhadjárat Márait juttatja eszembe: »most ők jönnek…A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van.«

A bosszútörvény lesz az, ami szíven döfi azt, akinek jelleme van a pedagógus társadalomban. Erre mondhatjuk azt, hogy ennek megakadályozása az igazi gyermekvédelem, erre azt kell mondanunk, hogy eddig és ne tovább.”

Nyitókép: Facebook

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2023. július 06. 07:57
Nem kellennek soros sátán amnesty propagandistái ,akik gyerekeket biztatnak fel saját szaros életúk propagálására.Egy szót nem tudnak helyesen leirni,de a faszomozás kónnyen megy.Erre tanitja őket soros törleyje.Hiába árulod Magyarországot,cia úgynók itt nem lesz majdan ,amiból te kivetted a részed.Nemzetkózi úgynók,kém vagy,brússzel ja ah usa.propagandistája.
edico
2023. május 05. 12:34
Katinka szaros a szád.
kronosz85
2023. május 03. 18:58
BalfaszKatka :DD
KBA98
2023. május 03. 17:41
Szemét, jellemről beszélsz? Mit tudsz te a jellemről?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!