Samu, a 70 évesnél is idősebb csukaorrú aligátor a budapesti Állatkert legidősebb lakója

2023. április 06. 13:22

Elpusztult a budapesti Állatkert fókamatuzsáleme, Sween 31 évig élt. Ennek kapcsán a Mandiner Hanga Zoltán állatkerti szóvivő segítségével egy csokorba gyűjtötte park még élő matuzsálemeit.

2023. április 06. 13:22
null
Sal Endre
Sal Endre

Samu, a csukaorrú aligátor: 70 évnél is idősebb

1952-ben került a budapesti állatkertbe külföldről, s az is bizonyos, hogy akkor már három év körül lehetett, de erről nincs pontos statisztika. Ő az állatkert nagy öregje, elég, ha azt vesszük, a csukaorrú aligátor (másképp Mississippi aligátor) a vadonban ritkán éli meg az ötvenéves kort. Hogy milyen régen lakik a pesti Állatkertben, arról csak annyit, 1952-ben Magyarországon még Rákosi Mátyás volt a pártvezető, s abban az évben hunyt el Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk írója.

Samu amúgy köszöni szépen, a korához képest jól van, bár már a látása eléggé megromlott.

A Pálmaházban él, ám korábban úgy tartották az aligátorokat, hogy a téli és a nyári szállásuk nem volt összeköttetésben, így tavasszal és ősszel át kellett szállítani őket. Hanga Zoltán szerint a majd kétméteres Samu az évek alatt egészen megszokta, hogy egy évben kétszer is költöztetik.

Tücsök, a víziló: 49 éves

Tücsök a budapesti Állatkertben született. Fotó: zoobudapest.com

Április 27-én pedig már az ötvenedik születésnapját ünnepelhetik az állatkert dolgozói. Tücsök, a nőstény víziló nem mellékesen a budapesti állatkertben született, s több utódja is lett, ma pedig már dédunokái is vannak. A természetes élőhelyén szinte egyáltalán nem fordul elő, hogy egy víziló megélje a 49 évet. Ami nem meglepetés, hiszen Hanga Zoltán szerint a konkurenciaharc és a ragadozók miatt általános, hogy a vadonban született állatok akár egyharmada az egyéves kort sem éri el.

Liesel, a gorilla: 45 éves

Lieselnek már tíz unokája is van. Fotó: zoobudapest.com

1977-ben született a Frankfurti állatkertben és onnan került ide, 11 éves korában. Liesel ráadásul április 15-én már a 46 éves lesz. Sokáig Golo volt a párja, aki szintén Németországból, csak éppen Stuttgartból került Budapestre. A párnak három kölyke született, ma már felnőtt állatként a sanghaji, a madridi és a barcelonai állatkertben élnek a „gyerekek”. És még egy adat: Lieselnek már tíz unokája is született. Hanga Zoltán azt is hozzá tette, ők a legidősebb állataik, de vannak fajok, ahol ennél sokkal kevesebb év is kiugrónak számít. A Sanyi névre hallgató Bennett-kenguru például 19 évig élt Budapesten, ami kimagasló a közepes termetű kengurufajok között, de volt egy fehér fejű rétisas is az állatkertben, amely 37 éves korába pusztult el.

A legritkább matuzsálemük pedig egy Evita névre hallgató mhorr gazella volt,

amely nemrég pusztult el. A természetes élőhelyén már kipusztult gazella több mint 19 évig lakott az állatkertben. Az állatkerti matuzsálemek csontvázát a szóvivő szerint vagy a természettudományi múzeumnak adják vagy oktató, ismeretterjesztő céllal az állatkertben állítják ki. „Mivel ezeket az állatokat a dolgozók évtizedek óta ismerik, kötődnek hozzájuk, éppen ezért mindig várunk a csontváz kiállításával egy-két évet, hadd ülepedjenek le az érzelmek” – összegzett Hanga Zoltán.  

Nyitókép: Samu, a csukaorrú aligátor az állatkert legidősebb lakója. Fotó: zoobudapest.com

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2023. április 06. 14:00
Hajrá Samu!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!