Szakértő: Semmiképpen nem nevezhetők komoly erősítésnek az ukránoknak adományozott tankok

2023. január 30. 17:51

A jelenleg szolgáló ukrán harckocsik számának mintegy 10 százalékát teszik ki a biztosra ígérten érkező nyugati harckocsik – és az ukrajnai logisztikai és működtetési problémákról még nem beszéltünk. Számok és tények a nyugati háborús segítségről – Somkuti Bálint elemzése!

2023. január 30. 17:51
null

Írta: Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő

***

Bejárta a nyugati sajtót, hogy Németország hosszas győzködésre, valamint brit és amerikai – saját harckocsik szállítására vonatkozó – ígéretekre hivatkozva beadta a derekát, és modern Leopard 2A6-os páncélosokat szállít Ukrajnának, illetve hozzájárul más országok hasonló típusú eszközeinek átadásához.

Jól jellemzi a felfokozott hangulatot, hogy a haditengerészeti, elsősorban tengeralattjárós témákkal foglalkozó, mértékadónak tekinthető H I Sutton blogja (Covert Shores) is kiemelten foglalkozik a kérdéssel!

Kép forrása: Covert Shores Twitter
Kép forrása: Covert Shores Twitter

(forrás: Covert Shores)

A zöld a hivatalosan is bejelentett támogatásokat jelenti, a sárga a meg nem erősítetteket, és a narancssárga a megerősítendőket. És itt újból feltűnik a bizonyíték, hogy médiafelhajtásba ütközünk – számomra az utóbbi kettő, a sárga és a narancssárga kategória ugyanis egy és ugyanaz. Nekem ez az ábra azt a logikailag nehezen, mindössze érzelmileg magyarázható szándékot, mi több vágyat mutatja, hogy minél nagyobb számok szerepeljenek benne.

Kezdjük egy ténnyel: ezek a mennyiségek elenyészőek.

Érdemes megnézni a visszatérő tizennégyes számot. Ez azért fontos, mert az érvényes NATO haderőszervezési elvek szerint ennyi járműből áll egy harckocsi század. Eddig egy lengyel és egy német Leopard 2-es század szállítását igazolták vissza, amelyhez a felajánlott 4 portugál Leopard, azaz egy harckocsi szakasz, és 8 norvég, azaz két másik harckocsu szakasz járul. Ez összesen három század Leo2-es, bár az utolsóból még hiányzik 2 jármű, a századparancsnoké és a helyetteséé. Ez így együtt 42 darab páncélos, amelyet a zászlóaljparancsnok és helyettesének két járműve egészít ki 44-re.

Szép-szép, de ez egy páncélos dandárnak csak egy része. Alap esetben még egy ugyanekkora páncélos zászlóalj, illetve lánctalpas gyalogsági harcjárműveken szállított gyalogságból, valamint önjáró tüzérségből áll össze egy modern páncélos dandár.

Bár a már korábban felajánlott Marderek és a Bradley M2-esek pont ilyen kategóriájú járművek, és darabszámra is kitesznek egy-egy gépesített gyalogoszászlóalj felszereléséhez szükséges mennyiséget:, ez még mindig csak egyetlen darab páncélos dandár. Ráadásul (nyugati gyártású) önjáró tüzérség nélkül. Érdemes lesz figyelni a híreket – bár a felajánlott svéd Archerek épp megfelelnek ide. Véletlen lenne?

Ez itt mind szép és jó – de az ukrán hadsereg jelenleg is körülbelül 900 harckocsival rendelkezik, ahogy a háború elején is nagyjából ugyanennyi volt rendszerben. Abba most ne menjünk bele, hogy a 400 feletti cseh és lengyel ex-szovjet adomány, valamint az Oryx OSINT adatai szerint zsákmányolt 500 feletti orosz jármű, illetve a szintén itt megadott 453 (!) darabos ukrán veszteség mennyire fedi a valóságot.

Lényeg a lényeg: a 42 biztosan leszállítandó Leopard 2 mellett még egy zászlóaljnyi (14 Challenger 2, valamint 31 M1 Abrams, összesen 45) nyugati harckocsit kap Ukrajna.

Ez a két szám együtt már el is éri a jelenleg szolgáló ukrán harckocsik 10%-át.

Ezt semmiképpen nem nevezhető komoly erősítésnek.

Bár a fenti ábrán sárgával és narancssárgával jelölt 84 darab Leopard 2 újabb két zászlóaljat jelent, azonban példának okáért a régóta halogatott spanyol csörömpölők átadásának elhúzódása mögött az áll, hogy a tartalékban tartott járműveket nemcsak a pókháló nőtte be, hanem a növényzet is, a hírek szerint. Már az első kora nyári alkalommal, amikor a spanyol vezetés felajánlotta őket, egyértelművé tette, hogy jelentős felújításra szorulnak, mivel akár egy évtizede is szolgálaton kívül állnak.

Mindez további kérdéseket vet fel: milyen változatúak lesznek az átadott járművek, milyen felszereléssel? A harckocsiknál a mai napig az számít, ki veszi észre először az ellenfelet, és ki tud először találatot elérni. Ebben

a közel 50%-kal nehezebb, azaz jobban védett nyugati harckocsik egyértelmű előnyben vannak

az orosz harckocsik jelentős részét kitevő T-72-esekkel szemben. Vastagabb páncélzatuk, jobb optikai eszközeik, éjjellátó és hőtávcsöveik, valamint lézeres távmérővel kiegészített tűzvezető rendszerük miatt a 65-80 tonnás járművek egyértelmű fölényben vannak a 45 tonna súlyú T-72-vel szemben, amelynek nincs tűzvezető számítógépe és a szenzorai is gyengébbek.

Valahogy azonban a nyugati szakértők rendre elfeledkeznek a hasonló extrákkal szintén ellátott T-80-asokról, amelyeket eredetileg is áttörő harckocsinak szánt a szovjet vezetés, így képességei megközelítik nyugati társaiét. Ráadásul összesen mintegy 3500 darab áll belőle szolgálatban és tartalékban. Hasonló a felszerelése a T-72-es továbbfejlesztésének, a 400 körüli darabszámban rendszeresített T-90-nek is, bár ezen eszköz súlya sem haladja meg az 50 tonnát, így védelme is valószínűleg jelentősen alacsonyabb, mint nyugati társaié.

Persze kérdés, mit jelent a magasabb védelem, ugyanis a nyugati világ legjobban védett harckocsijából, a Merkava IV-ből is kilőttek 22-t 2006-ban Dél-Libanonban. A bevetett 400-ból!

Bár végleges veszteséglistára csak öt került végül, de egy sokkal dinamikusabb csatatéren vajon mennyi sérült harckocsit sikerül majd elvontatniuk az ukránoknak? Arról nem is beszélve, hogy a modern 2A6 változatból maga Németország sem tud sokkal többet adni, mert hírek szerint ebből a típusból ott is csak összesen 140 áll szolgálatban – azaz nem túlzás azt állítani, hogy

ezek az államok már a saját védelmükről mondanak le Ukrajna érdekében.

Persze az is kérdés, mikor tudják ezeket az eszközöket szállítani, mikor állhatnak szolgálatba és milyen felszereléssel. Láttuk ugyanis, hogy például az M777-es vontatott lövegeket is a modern tűzvezető számítógép nélkül adták át.

Scholz német kancellár, háttérben egy Leopard 2-vel 2022 októberében (Ronny Hartmann / AFP)
Scholz német kancellár, háttérben egy Leopard 2-vel 2022 októberében (Ronny Hartmann / AFP)

Még egy szempont, ami eddig elkerülte a nagyon optimista elemzők figyelmét: bár az ex-szovjet vasút szélesebb nyomtávú, mint az európai szabvány, az úgynevezett vasúti űrszelvényt szinte bizonyosan nem a magas és széles nyugati harcjárművekre tervezték. Ez azt jelenti, hogy vasúti kocsikra málházva, ha nem férnek bele az adott maximális szélességi és magassági korlátokba, akkor szállításuk komoly gondokba fog ütközni, ha nem válik egyenesen lehetetlenné. Hírek szerint 2005 környékén a német kormány felajánlotta, hogy jelképes összegért átad jelentősebb mennyiségű Leopard 2-est a Magyar Honvédségnek. Az akkori honvédelmi vezetés ezt azzal utasította el, hogy ehhez a teljes vasúti szállítási infrastruktúrát át kellene alakítani, mert a hazai vasúti űrszelvénybe nem férnek bele a járművek.

Hogy így volt vagy sem, nem tudni, de azt könnyű belátni, hogy egy maximum 45-50 tonnás járművek kezelésére felkészített szállítási rendszer nem feltétlenül alkalmas 65-70, sőt a hírek szerint akár 80 tonnás eszközök kezelésére. És ez csak a vasút. Közúton egyértelműen ennél rosszabb a helyzet. Bár a nyugati eszközök talajnyomása az egekbe dicsért brit Challenger kivételével nem jelentősen nagyobb orosz ellenfeleikénél, a hidak és közúti átereszek közül lesznek, amik nem fogják elbírni a tervezett maximum terhelésüknél akár 20-30 tonnával nagyobb súlyt. Nemcsak a Panzerkampfwagen VI Tiger neve,

hanem a problémái is kísértenek az infrastrukturális szempontból továbbra sem világszínvonalú sztyeppén.

Végül térjünk ki a harckocsik alkalmazására. Ahogy a szíriai Al-Bab melletti 2016-os összecsapás megmutatta, nemcsak a Merkava IV, hanem a Leopard 2 sem sebezhetetlen. Ugyan nehezen elképzelhető, hogy az ISIS-hez hasonlóan teherautóra szerelt, több tonnányi robbanóanyaggal támadjanak rájuk, de a törökökhöz hasonló taktikai hibákat az ukrán hadsereg is elkövethet. Márpedig oldalt és hátul az összes harckocsinak vékonyabb a páncélzata. Pláne, hogy már most olyan szórólapokat osztogatnak az orosz hadseregben, ami a Leopard 2 és az Abrams sebezhető pontjait ábrázolja! A légierő jelentette veszélyről már ne is beszéljünk, mert a tetőpáncélzatuk éppoly vékony, mint orosz ellenfeleiké, márpedig jelenleg, mondjuk úgy, nem a légi fölény az ukránok erőssége.

Persze a fentiek mind a worst case scenariót, azaz a közmondásos legrosszabb forgatókönyvet taglalják. Hírek szerint már hetek, akár hónapok óta is zajlik ukrán harckocsizók átképzése, valószínűleg Lengyelországban. Ezzel párhuzamosan lehet, hogy jó ideje már gőzerővel folyik a vasúti űrszelvények átalakítása, a közúti hidak megerősítése és az átereszek terhelhetőségének növelése.

Fentiek miatt az is lehet, hogy hamarosan valóban százával érkeznek nyugati harckocsik – és megfordítják a háború menetét.

De a kincstári optimizmus nem tudja felülírni a szkeptikus realizmust.

Várjuk ki a végét ennek a rohanásnak

– hogy mást ne mondjak, a Washington Post által megszellőztetett információk szerint az Ukrajnának átadandó M1 Abramsek nem az amerikai hadsereg valamelyik aktív vagy tartalékos alakulatának a készletéből fognak kikerülni. Mivel deklaráltan a szegényített urán páncélbetét nélkül kerülnek leszállításra – tegyük hozzá, a többi export Abramshez hasonlóan –, illetve egyéb változtatásokat is kell rajtuk eszközölni, szállításuk csak év végére, esetleg jövő évre várható. Addig pedig sok víz lefolyik még a Dnyeperen.

 

Nyitóképen: amerikai M1A2 Abrams tank a lengyelországi Gdynia kikötőjében 2022 decemberében (MATEUSZ SLODKOWSKI / AFP)

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Micmac
2023. január 31. 02:09
..
Jack Reynor
2023. január 30. 23:48
Kapnak néhány garázsban álló leselejtezett roncsot, mire odaérnek, addigra az oroszok elfoglalják Kijevet.
bagira
2023. január 30. 23:32
157 tankot 1000km hosszan . :) Ukrajna MÉH telepet . Gyűjts a vasat fémet ezzel békét véded. :)
LancelotDuLac
2023. január 30. 23:04
Semmiképpen nem nevezhetők komoly erősítésnek az ukránoknak adományozott tankok XDDDD ehhez az őskori lepusztult szovjet hadsereghez nem is kell komoly erősítés a kitakarításukhoz. XDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!