Magyarország továbbra is kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

2022. március 29. 15:57

„Magyarországnak alapvető célja a béke és a területén elő emberek biztonságának védelme” – jelentette ki Mátrai Márta.

2022. március 29. 15:57
null

Magyarország továbbra is kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, európai uniós és NATO-szövetségeseivel együtt elítéli Oroszország katonai fellépését – mondta Mátrai Márta, a magyar Országgyűlés háznagya kedden a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, az Európai Unió Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján.

A háznagy Kövér László, az Országgyűlés elnöke megbízásából vett részt a kétnapos konferencián, mert a házelnök a vasárnapi választásokhoz kapcsolódó elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni az eseményen.    

A magyar Országgyűlés háznagya az MTI-nek elmondta: a találkozón két témakör volt napirenden.    

Elsőként arról cseréltek eszmét, hogy a parlamentek hogyan kezelik a vészhelyzeteket, így a pandémia miatti különleges jogrendi helyzetet. „A téma fókusza azonban megváltozott és a legtöbb felszólaló az ukrajnai háború, mint a demokratikus értékek elleni alapvető támadásról beszélt” – fogalmazott.    

A második napirend az Európai Unióról, mint a stabilitás, a biztonság és jólét garantálójáról szólt a régióban, és azon túl - mondta Mátrai Márta, hozzátéve, hogy a témában online módon bejelentkezett Ruszlan Stefancsuk, az ukrán parlament elnöke is, aki beszámolt az ukrajnai helyzetről. „Valamennyien biztosítottuk szolidaritásunkról Ukrajnát és

A Fidesz országgyűlési képviselője arról is beszámolt: tételesen és tényszerűen tájékoztatta a konferenciát, hogy Magyarország minden lehetséges fórumon kiáll Ukrajna mellett és minden humanitárius, politikai és gazdasági segítséget megad az országnak.    

„Mindenkinek világossá tettem: mint minden NATO-tagállamnak, így Magyarországnak is alapvető célja a béke és a területén elő emberek biztonságának védelme, ezért ebből a háborúból Magyarországnak ki kell maradnia” – szögezte le.    

Szavai szerint fontosnak tartotta elmondani azt is, amit az Országgyűlés március 10-én elfogadott határozatában is kijelentett: Magyarország nem küld katonákat, nem szállít kétoldalú alapon fegyvereket, és nem járul hozzá ahhoz sem, hogy a magyar-ukrán határon keresztül az

élet kioltására alkalmas fegyverek szállítására kerüljön sor.    

Ugyancsak sokszor éri vád Budapestet az orosz energiafüggőséggel kapcsolatban – mondta, hozzátéve: ezért elmondta, hogy az energiaszankciók kérdésében Magyarország az EU több más tagországához hasonlóan az Oroszországtól való azonnali energiafüggetlenséget nem tartja megvalósíthatónak.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. március 29. 23:41
Magyarország a saját szuverenitása mellett is kiáll? Akkor is, amikor Putyin azt mondja, hogy lépjen ki a NATO-ból?
smarton84
2022. március 29. 23:29
Aki még fideszes, és nem ért ezzel egyet, szavazzon a Mi Hazánkra!
Csakislovacska
2022. március 29. 21:44
Magyarország területi integritása mellett kiáll ukrajna?! Mert akkor vissza Kárpátalját a jogos,ezeréves ősi gazdájának. A többi csak szájtépés,szófosás!
Akitlosz
2022. március 29. 19:32
Nem Magyarország. Hanem a Fidesz párt. Amelyik magyarországi párt önként lemond Kárpátalja hazatérésének még az elvi lehetőségéről is ... az nem érdemel szavazatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!