Karácsony: Megszólalt a kormány beteges hazudozóinak talán legnagyobbika

2021. szeptember 01. 20:22

Reagált Palkovics László szavaira a főpolgármester.

2021. szeptember 01. 20:22
null

Mint arról mi is beszámoltunk a nap folyamán, a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy Budapest nem akar a 2023-as atlétikai világbajnokság házigazda városa lenni, ha a Diákvárosnak szánt területet a kormányzat átadja a kínai egyetem fejlesztéséhez. Ezzel kapcsolatban Palkovics László a nap folyamán azt mondta: „Nem tudjuk, mi történik, nem tudjuk, Karácsony Gergely miért nem szavaztatta meg a Fővárosi Közgyűlést végül a vétóról, de ez komolytalan”.

Budapest főpolgármestere közösségi oldalán azt írta: két dolognak szerzett érvényt a Fővárosi Közgyűlés, és ez pedig az, hogy

Önök felelni fognak, vissza fogjuk szerezni a kínaiak hasznára kiszervezett közvagyont”.

 Hozzátette azt is, hogy „nem a kínai egyetem, hanem a Diákváros fog megépülni”. 

A Karácsony Gergely által javasolt vétó kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tagszervezetei nyújthatnak be pályázatot az atlétikai világbajnokság szervezésére. Ennek megfelelően a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát a Magyar Atlétikai Szövetség pályázta meg és nyerte el a magyar kormány támogatásával. Magyarország Kormánya garantálta a rendezési költségeket. Mivel Budapest Főváros Önkormányzata a rendezésben nem működik közre, feladata és kiadása nincs, így természetesen nem is szerződő fél.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt 

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2021. szeptember 02. 10:33
A Kamu Gelgelynek sámlira kell állni, hogy bokán rúghassa Palkovicsot.
Vasalo
2021. szeptember 02. 10:32
Mondja mindezt egy olyan gazember, akinek még fogalma sincs az igazságról.
matykox
2021. szeptember 02. 09:30
Amikor egy ócska, írni-olvasni épphogy tudó tökfilkó here minősít magasan képzett alkotó embereket. Annyit is ér az egész pampogás.
kovácslajos1930
2021. szeptember 02. 09:05
Akinek fontosabb a kínai egyetem mint a magyar diákváros, na az mi is. Igen, ezek vagytok ti, fröcsögő orbántermékek. Takarodjatok ázsiába
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!