Az Unióban gőzerővel dolgoznak az utazások szabályozásán

2021. május 05. 16:04

Az igazolásokat okostelefonon vagy papír formában lehet majd bemutatni.

2021. május 05. 16:04
null

Az Európai Unió megpróbál egységes elképzeléssel előállni a térségen belül utazó uniós polgárok és a harmadik országokból érkezők számára. A Szabad Európa áttekintette, hogy áll a szabályozás.

Az EU saját vakcinaútlevelével – hivatalos nevén a „digitális zöld igazolás” – lassan, de haladnak. Az igazolás bevezetését az Európai Bizottság, a Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő Európai Tanács javasolta. Az elképzelés az, hogy Írország kivételével megnyissák az EU határait a harmadik országbeli állampolgárok előtt. A programhoz csatlakozna a nem EU-tag Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc is. Az EU Bizottság javaslata az, hogy azokat engedjék belépni, akik minumum 14 nappal az érkezés előtt megkapták mindkét dózist az unióban jóváhagyott négy vakcina – az AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech, a Johnson & Johnson és a Moderna – közül.

Három módon lehet igazolni a jogos tartózkodást

Az igazolásokat okostelefonon vagy papír formában lehet majd bemutatni. Ezeken három módon kell majd igazolni, hogy az illetőnek joga van a Schengen-övezetben való utazásra: vagy beoltották vakcinával, vagy negatív teszt birtokában van, vagy felépült a koronavírus-fertőzésből. A dokumentum emellett tartalmazza majd az illető nevét, születési dátumát, a kiadó ország nevét és a beadott vakcina típusát.

A javaslat szerint emellett „lazítani” kéne azt a módszert, amely alapján meghatározzák, mely országok minősülnek biztonságosnak. Az összes EU-intézmény arra törekszik, hogy olyan közös szabályrendszert hozzanak létre, amely ismét lehetővé teszi a schengeni övezetben történő szabad utazást. A Parlament szerint például ingyenes covid-teszteket kell biztosítani azoknak, akik nem akarják, vagy nem tudják beoltatni magukat. A legnagyobb gond végül az lehet, hogy az európai parlamenti képviselők ragaszkodhatnak ahhoz, hogy az igazolás birtokosát ne sújtsák extra korlátozások, azaz a tagállamok ne küldhessék további tesztekre, és ne zárhassák karanténba.

Egyesek kölcsönösségi intézkedésekhez ragaszkodnak

A EU-s külső határ megnyitásának szempontjából fontos, hogy hány turistát akarnak a tagállamok látni, és hogy honnan érkezzenek. Egyesek kölcsönösségi intézkedésekhez ragaszkodhatnak – különösen Kína, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia esetében. A tagállamok ezen kívül ragaszkodhatnak ahhoz a joghoz, hogy karanténokat vezessenek be az utazók számára, és megköveteljék a további tesztelésüket.

A nem nyugati vakcinával beoltott látogatók számára az jelenthet reményt, ha az EMA vagy a WHO még a nyár előtt felgyorsítja a jóváhagyási folyamatot, vagy ha javul és jó pályán marad országaikban a járványügyi helyzet. Közben még fennáll a lehetőség, hogy egyes tagállamok saját, bilaterális alkukat kössenek – ahogy például az egyes orosz turistákat beengedő Görögország tette.

Fotó: MTI/EPA/ANP/Robin Van Lonkhuijsen

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dekoninck
2021. május 05. 20:46
NEM. KELL. UTAZNI!
George Soros 2.0
2021. május 05. 20:03
Papír? :DDD Azt tutti nem lehet hamisitani. Hány rétegű lesz?
Highlander07
2021. május 05. 19:33
Szemét diktatórikus eu, gyalázat.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. május 05. 18:37
Ezek egy év körhátrányban vannak saját magukhoz képest. Most dolgoznak azon amit már tavaly meg kellett volna csinálniuk. Évi 60.000 Euróba nem fér bele. Balfaxok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!