Megtalálhatták a vérrögképződés okát az AstraZeneca vakcinájánál

2021. április 23. 17:52

Német tudósok vizsgálták, hogy miért okozhat ritka esetben vérrögképződést az AstraZeneca koronavírus elleni oltása.

2021. április 23. 17:52
null

A Research Square oldalán megjelent – egyelőre még nem lektorált – tanulmány szerint a vakcina egyik segédanyaga járulhat hozzá a vérrögképződés kialakulásához.

A kutatók szerint egy kétlépéses folyamat vezethet a trombózis kialakulásához a szervezetben. Az első fázisban az oltóanyag összetevői kapcsolatba kerülnek a vérlemezkékkel. A lemezkék ekkor aktiválódnak és kémiai jeleket küldenek szét a szervezetben, ami aztán az immunválasz erősödéséhez vezet.

Túlműködés

Bizonyos esetekben azonban a vérlemezkékből túl sok aktiválódik, így az immunrendszer lényegében „túltöltődik”. Ráadásul a jelzések az úgynevezett B-sejteket is működésbe hozzák, amelyek aztán a PF4 nevű vérlemezke faktor ellen kezdenek antitesteket képezni. Ezek az antitestek aztán megkötik a vérlemezkéket. Ez a többi oltásnál is előfordulhat, a probléma abban áll, hogy az AstraZeneca-oltásnak van egy segédanyaga, az EDTA, amely fokozza a kiserek áteresztőképességét.

Ezáltal a vérlemezkék és a köréjük gyűlt antitestek a véráramba is be tudnak kerülni. Itt aztán ezek – nagyon ritka esetben – akut gyulladásos folyamatokat indítanak be, és ezek vezetnek aztán a vérrögök képződéséhez.

A vérrögök kialakulását ugyanakkor gyors, célzott kezeléssel meg lehet akadályozni, egy idő után pedig az autoimmun-folyamat, amely azokat létrehozza, magától véget ér – állítják a kutatók. A kutatás vezetőjét, Andreas Greinachert megkérdezték arról is, hogy szerinte mivel lehetne biztonságosabbá tenni a vakcinát. Felvetette, hogy az EDTA kivonása és helyettesítése megoldhatná a problémát, de nem tudja, hogy erre van-e lehetősége a gyártónak. Az azonban nem világos, hogy a Johnson & Johnson vakcinájánál – amiben nincs EDTA – pontosan mi okozhatja a vérrögök kialakulását.

Miért a nők érintettek inkább?

Greinacher szerint az, hogy a trombózis inkább a nőket érintette, azzal magyarázhat, hogy az egészségügyi dolgozók többsége közülük kerül ki és az oltási kampányok elején ők voltak azok, akiket elsősorban az AstraZeneca-vakcinával beoltottak. Véleménye szerint szerepet játszhatnak a hormonok is, valamint az is, hogy a nők gyakran hajlamosabbak az autoimmun betegségekre.

Az eddigi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a rendkívül ritkán előforduló vérrögképződés esetek ellenére az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken.

Nyitókép: Matthias Bein / dpa-Zentralbild / AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2021. április 27. 12:48
Szóval a Szputnyik jobb. Veszélytelen segédanyagot választottak.
Shaman 1.1
2021. április 24. 09:41
Az a legnagyobb baj,hogy mindenki agyontanult szakértő e tárgykörben is, és beszél butaságokat szakmányban. Pedig ez a vakcina kérdés ennél sokkal egyszerűbb. Arról szól ez a felnőtteknek szóló mese, a pfeizer with moderna together megvásárolta az EU a leghatékonyabb vírusszakértőit akik aztán kinyilatkoztatták azt, csak és kizárólag a fent említett vakcinák bírnak el a vírussal és az összes többit azt kuruzslók által gyártott(kommunista is) kotyvalék! Mindezek után már csak a távoli országokban lévő bankszámlák gyarapodását kell figyelemmel kísérni,hogy az eladott vakcinák számával egyenes arányban hízik é? Mi meg mezei magyarok örülünk a szputnyiknak és nem kérjük az amcsik akrobata robbanós Space-X t!
illiberator
2021. április 23. 19:59
X
mgyfree
2021. április 23. 19:25
Nahát, pedig megmondták, hogy nincs összefüggés!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!