Április közepétől jöhet a MOL által kifejlesztett filléres kézfertőtlenítő.
2020. április 03. 17:32
p
0
0
62
Mentés
A Pénzcentrumnak sikerült egyet vásárolnia a Westend egyik gyógyszertárában a MOL által kifejleszett 186 forintos kézfertőtlenítőből, melynek gyártását az Operatív Törzs múlt héten jelentette be egy sajtótájékoztatón. Később azonban kiderült, hogy az egy pesti patikában vásárolt terméket valószínűleg csak véletlenül sikerült megvásárolni, ugyanis még nem lehetne kereskedelmi forgalomban árulni azt. A MOL arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy a cég „egyelőre az Operatív Törzs által kijelölt intézményeknek juttatja el a fertőtlenítőt. A termék csak április közepétől kapható kiskereskedelmi forgalomban”, valamint hozzátették, az újság által vásárolt kézfertőtlenítő ügyében folyik a vizsgálat.
A MOL azt követően állt át számos – például almásfüzítői szélvédőfolyadékot gyártó – üzemében a felület- és kézfertőtlenítő előállítására, hogy az hiánycikké vált. A Pénzcentrum „szerencséje” mindenesetre arra alkalmas volt, hogy kiderüljön hogyan is néz ki a MOL által gyártott Hygi fertőtlenítőszer? A 100 grammos kiszerelésű, 186 forintos terméken egyértelműen kivehető a MOL, mint gyártó, amit a patikus is megerősített, amikor az újság utánakérdezett. Az új termék a WHO ajánlására készült receptúra alapján készült. A szert a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel szinte „rekordgyorsasággal” vizsgált be és hagyott jóvá.
„Lássuk Ukrajnát: háborúban minden hanyatlik. Hanyatlik a gazdaság, hanyatlik a haza és maguk az emberek is” – figyelmeztetett keddi, tiszaújvárosi beruházással kapcsolatos köszöntőjében a miniszterelnök. Tudósításunk!
Eljön-e az elektromos autók kora? Kik nyerészkednek a háborús szankciókon? Mit tanácsol a magyar gazdaságpolitikának? Egyebek közt ezekről kérdeztük a Mol elnök-vezérigazgatóját. Interjúnk.
Az amerikai elnök felháborítónak találja a hétfőn kezdeményezett elfogatási parancsot.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 62 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
azigazságmindigfáj
2020. április 28. 10:22
Igy néz ki a MOL szerint a 186ft-os áron gyártott sajátmárkás jóság.
https://ibb.co/Hr1CmZj
Persze hogy nem akarnak ők sem kmaradni a buliból.....
Lehet menni a benzinkutakra érte hegyekben áll.
Még jó, hogy suttogó propagandisták az árába nem kötöttek bele eddig...
Várom már a károgásukat, hogy ez biztos csak ötven forintba kerül, de a Mészáros, Csányi, Hernádi... társaság aranyáron adja, és a búsás extraprofiton Mallorcán dőzsiznek...
Ebbe még ez a gengszterbanda sem tudott belekötni...