A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend

2018. szeptember 26. 14:27

A hagyományos mediterrán étrend jótékony.

2018. szeptember 26. 14:27

A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend egy új kutatás szerint, melyről a BBC hírportálja számolt be.

A Molecular Psychiatry című szaklap aktuális számában közölt tanulmány szerzői az utóbbi nyolc év 41 tanulmányát elemezték. A gyümölcsök, zöldségek, gabonaételek - köztük teljes kiőrlésű kenyér- és tésztafélék, barna rizs -, olajos magvak, olívaolaj és kevés hal, hús, valamint tejtermék fogyasztásán alapuló étrend a kedélyállapotra is hatással van az analízis eredményei alapján.

A University College London kutatócsoportját Camille Lasalle vezette, aki elmondta, hogy az eddigi bizonyítékok azt mutatják, lehetnek ételek, amelyek csökkentik a depresszió kockázatát, noha egyelőre nincsen elegendő klinikai teszteredmény, amely ezt igazolná. Az étel és a kedélyállapot közötti összefüggést nehéz megmagyarázni, mert sok egyéb tényező is szerepet játszhat ebben. A depresszió – többek között – étvágyvesztést okozhat, és aki nagyon rossz kedvű, nem is törődik magával megfelelően.

A boldog ember nagyobb eséllyel él egészségesen, többek között kevesebb alkoholt fogyaszt, amely köztudottan hajlamosít a depresszióra. Lehetséges, hogy az egészségtelen – túlcukorozott, erősen feldolgozott – ételek fogyasztása növeli a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy ezek a fogások kikerüljenek az étrendből.Szakértők szerint szigorúan ellenőrzött klinikai tesztek nélkül nem tudható, mekkora hatása lehet a mediterrán étrendnek a depresszióra.

„Széles körben elfogadott nézet, hogy szoros a kapcsolat a között, amit eszünk és ahogy érezzük magunkat, a vércukorszint például hat a kedvünkre és az energiáinkra. Ha azonban az ember depressziót vagy szorongást él át, nehéz az egészségre figyelni, de az is lehet, hogy az ember ilyenkor káros megküzdési stratégiákhoz – alkoholhoz, drogokhoz – folyamodik. Ebben az esetben a gyógyulás más módjai, a terápia vagy a gyógyszerek lehetnek segítségére" – mondta Stephen Buckley, a Mind nevű, mentális egészséggel foglalkozó alapítvány munkatársa.

A hagyományos mediterrán étrend kutatói kimutatták, hogy ez a diéta csökkentheti a 2-es típusú cukorbaj, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kockázatát, melyek szív- és érrendszeri zavarokhoz vezethetnek. Azt is megállapították már, hogy akik komolyan betartják az étrendet, tovább élnek és nem valószínű, hogy túlsúlyosak lesznek.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. szeptember 27. 11:22
A gond az hogy hizni eszrevetlenul es rohadt gyorsan lehet, fogyni meg kurva nehezen es lassan...
kérdés
2018. szeptember 27. 10:54
Hallottam egy érdekes élettapasztalatról is, épp a ki/betelepítettektől. A generációs változások összegzése: erste Tod, zweite Not, dritte Brot.....namármost, ha jól számolom, épp ennél a harmadik generációnál tartunk a II. vhb óta. Méghozzá úgy, hogy mindenhol (igen, az olaszoknál is), alaposan fejreállították, megrostálták a lakosságot, sőt komoly lakosság ide/odavándorlás, csere is zajlott. Így, most tartunk a Brot-korszaknál,ezért csak eszünk, eszünk, eszünk.....hogy legyünk. Az ösztön uralkodik. Népek száján ez egyszerűen úgy hangzik, mint hosszúidejű történelmi tapasztalat: csak az a tied, amit ma megeszel. Holnapra lehet, mindened elveszik.
bunko_jobbos
2018. szeptember 27. 10:22
Ez a "tanulmány" a megjelent tanulmányokat összegzi, ha jól értettem. Marketing az egész,hogy megágyazzanak a drága "prémiumtermékek" bizniszének. Ettől még fontos a táplálkozás, de nem a mediterrán meg satöbbi baromság a fontos, hanem más dolgok. Ehetsz körömpörköltet is. A lényeg: kevés étel, közepesen sok mozgás (nem sport!), minőségi étel (kevés rovarirtóval), stresszmentes élet (nem aggódni semmin, a munka-család-szórakozás egyensúlya, anyagi javakért nem teperni), no dohányzás Ez a lényeg. (Az más kérdés, hogy ebből én is elég keveset tudok megvalósítani sajnos.)
3M..
2018. szeptember 27. 06:35
A mediterrán életforma segíthetne legfőképpen a magyarok depresszióján. A Pató Pál úr szindróma, a déli szieszta és az esti tivornya jellemzi a mediterrán országok lakosait, akik nem törődnek ezen napszakokban semmivel, legfőképp nem a munkával. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!