Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Németország és Olaszország egyetért az európai uniós menekültügyi rendszer reformjának ügyében – hangsúlyozta Angela Merkel és Paolo Gentiloni Berlinben.
Egyetért Németország és Olaszország az európai uniós menekültügyi rendszer reformjának ügyében – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök pénteken Berlinben.
A két kormányfő megbeszélése után tartott közös tájékoztatón Paolo Gentiloni kiemelte, hogy csak a tagállamok közötti szolidaritáson alapuló reformot lehet végrehajtani az úgynevezett dublini menekültügyi rendszerben. Mint mondta, természetesen elfogadhatatlan lenne, ha bármely tagállam arra az álláspontra helyezkedne, hogy „nekünk ehhez semmi közünk”. Hozzátette: arra számít, hogy „jó kompromisszumra” jutnak az ügyben. Angela Merkel aláhúzta, hogy Németországnak „teljes mértékben azonos elképzelése” van a reformról.
A két ország abban is egyetért, hogy az unió következő hétéves keretköltségvetésének az „igazán nagy európai kihívásokra” , a migrációra, a közös védelmi politikára, a tudományos kutatásra és az innovációra kell összpontosítania.
(MTI)