Meglepő részleten bukhatjuk el a családi adókedvezményt

2017. január 13. 12:57

Minden érintett meg kellett kapja legkésőbb tavaly decemberben a gyermeke adóazonosítóját, mert csak ezzel tudja a családi adókedvezményt érvényesíteni – mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője.

2017. január 13. 12:57

Ha valaki egy összegben érvényesíti a család adókedvezményt a május 22-ig benyújtandó adóbevalláshoz, vagy ha idén havonta kívánja igénybe venni ezt a kedvezményt, akkor mindenképpen szükség van a gyermekek adóazonosító jelére – tudta meg az InfoRádió Kis Péter Andrástól, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivőjétől.

„Ezért a NAV tavaly az első félévben már elkészítette azoknak az adóazonosító jelét, akik december 31-ig nem töltötték be a 25. életévüket. Ezt hivatalból végeztük el, és minden érintettnek hivatalos értesítést küldtünk róla, majd a negyedik negyedévben elkészültek az adóigazolványok, ezeket is megküldtük” - mondta a szóvivő.

Ha valaki mégsem kapta meg, érdemes a NAV valamelyik ügyfélszolgálatához fordulnia, és címet egyeztetni, illetve ha sürgős, akkor ott meg is lehet tudni az adóazonosító jelt. Az ügyintézés tehát már csak személyesen lehetséges, a kedvezmény igényléséhez azonban elég az adóazonosító jel ismerete, nem szükséges, hogy az adókártya is a birtokunkban legyen.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!