Már klinikai fázisban az új Alzheimer gyógyszer

2016. szeptember 05. 05:04

Az Alzheimer-kór, a mentális képességek hanyatlása az átlagéletkor növekedésével egyre gyakoribb megbetegedéssé válik. Míg a 65 év felettiek mindössze 5, a 80 felettieknek már 20 százalékát érinti.

2016. szeptember 05. 05:04

Mivel jelenleg gyógyíthatatlan és ráadásul progresszív kórról van szó, mindenképpen bíztató újdonság, hogy az MTI híradása szerint egy új, hatásos szer már a klinikai vizsgálatok harmadik fázisánál tart, betegeken tesztelik hatásait.

A Nature tudományos lap aktuális számában közölt tanulmány szerint az új szer, az aducanumab az eddigi vizsgálatok alapján biztonságos és megállítja az emlékezetvesztést is. A szer hatásainak alapos értékelését lehetővé tevő, nagyobb léptékű kutatások már elkezdődtek.
   
Az Alzheimer-kór gyógyítását kutató tanulmányok régóta vizsgálják, hogy lehet harcolni az agyban képződő amyloid-lerakódások ellen. A jelenlegi kutatást, amelyben a szer biztonságát tesztelték, 165 páciens bevonásával végezték.
   
Egy év kezelés után azt is kimutatta a kutatás, hogy minél nagyobb a dózis, annál hatékonyabban pusztítja a szer a lerakódásokat. A kezelés után memóriateszteket is végeztek és "pozitív hatásokat" állapítottak meg.
   
Húsz résztvevő mellékhatásokat - többek között fejfájást - tapasztalt. Minél nagyobb volt a dózis, annál gyakoribbá vált a mellékhatás. A kutatás harmadik, most folyó fázisában két különálló tanulmányt végeznek, ezekbe 2700 pácienst vonnak be Észak-Amerikából, Európából és Ázsiából, hogy a szernek az Alzheimer-kór tüneteire gyakorolt hatását kimerítően kivizsgálják.
   
Alfred Sandrock, a szert kifejlesztő - és a Zürichi Egyetemmel együttműködve tesztelő - amerikai cég egyik vezetője azt reméli, "a jövőben olyan embereket sikerül meggyógyítani, akik még a betegség tüneteit sem tapasztalják, csak a lerakódások mutathatók ki az agyukban, ami valószínűsíti, hogy egy nap Alzheimer-kórt diagnosztizálnának náluk".
   
A kór gyógyításának kutatása során sok csalódás érte a tudósokat: már több mint egy évtizede, hogy új Alzheimer-gyógyszer került forgalomba.
   
A brit Alzheimer-kutató Társaság vezetője, James Pickett a BBC-nek elmondta: nincs olyan gyógymód jelenleg, ami közvetlenül lassítaná a kór előrehaladását, tehát egy olyan szer, amely az amyloid-lerakódások elpusztításával állítaná meg a betegséget, jelentős lépés lenne.
   
Más Alzheimer-kutatók azonban óvatosságra intenek, mert a vizsgálatok korai szakaszában sok szer mutatkozik sikeresnek, amely azonban később, a nagy léptékű tesztek során elbukik.

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!