Máig vannak új áldozatai a 2001-es terrortámadásnak

2016. augusztus 24. 01:34

Néhány hét múlva 15 éve lesz már a manhattani ikertornyok lerombolásának. Ennyi idő után senki nem gondolna arra, hogy máig lehetnek új halálos áldozatai a támadásnak. Pedig az MTI híre szerint, melyet a New York Post cikke alapján közölt, ha nem is maga a támadás, de a következményei felelősek közel kétezer ember haláláért az elmúlt 2-3 évben.

2016. augusztus 24. 01:34

Több mint 5400 ember betegedett meg rákban azok közül, akik részt vettek a Világkereskedelmi Központ manhattani ikertornyainak leomlása utáni mentési munkálatokban, vagy a közelben éltek, dolgoztak, vagy csak azon a környéken jártak iskolába, s a megbetegedések aránya az elmúlt két és fél évben megháromszorozódott.

Valamennyi rosszindulatú daganatos megbetegedés – az orvosok szerint – bizonyítottan a felhőkarcolók ledőlésekor felszabadult mérgező anyagoknak tudható be. A Világkereskedelmi Központ Egészségügyi Programban jelenleg nyilvántartott 5441 beteg közül 1822-nél 2014 januárja óta diagnosztizálták a kórt. 
   
Riasztó arányú a növekedés" – fogalmazott Dr. Michael Crane, a Mount Sinai kórház orvosa, a speciális egészségügyi program vezetője. S hozzátette, hogy az elmúlt 2,5-3 évben hetente tíz-tizenöt beteget fogadtak. Eddig 1822 beteg halt meg. A kifejezetten a 2001. szeptember 11-i terrorakciók után életre hívott egészségügyi program orvosai jelenleg 48 ezer rendőrt, önkéntes tűzoltót, a Ground Zerónál dolgozó munkást és segélymunkást tartanak megfigyelés alatt.
   
Az egészségügyi szakemberek szerint több mint ötvenféle rákbetegség hozható bizonyítottan összefüggésbe a mérgező füsttel és porral, valamint a mérgező építési anyagokkal. A betegek rendelkezésére áll a 9/11 Áldozatainak Kompenzációs Alapja is, amely jelentős összegekkel segíti a betegség anyagi terheinek enyhítését.
   
New York város önkormányzata azt tervezi, hogy szeptemberben, a tragédia évfordulóján új jelentést terjeszt elő a mentésben részt vevők rákos megbetegedéseinek helyzetéről. A tudósok egyelőre azt állapították meg, hogy különösen ötfajta rák pusztít az úgynevezett „9/11 közösségben": a prosztatarák, a pajzsmirigyrák, a leukémia, a limfóma és a mielóma multiplex, amely a vérplazma rosszindulatú megbetegedése.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!