Kiállt a vasárnapi boltzár mellett Lázár János

2016. április 07. 15:26

Lázár János szerint a vasárnapi boltzárral kapcsolatos vitát még le kell folytatni párton belül, de ő inkább mellette áll ki. A csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: egységes állami tisztviselői kar létrehozására tett javaslatot. Életpályamodell ott indul, ahol megtörtént az átrendezés és az egyszerűsítés.

2016. április 07. 15:26

A Miniszterelnökséget vezető miniszter amellett foglalt állást, hogy a vasárnap legyen munkaszüneti nap. Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy tudomásul veszik a Kúria döntését, ami megnyitja a szocialisták előtt az aláírásgyűjtés lehetőségét.

Kifejtette, hogy az ezzel kapcsolatos vitát még le kell folytatni a Fideszben, ő maga azonban azok közé tartozik, aki ellenzi, hogy vasárnap dolgoznia kelljen több tízezer embernek. Jó, ha ezt a társadalom megvitatja – jegyezte meg. A tárcavezető kitért arra, hogy a vasárnapi boltzárral párhuzamosan folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom és az ágazatban foglalkoztatottak aránya.

Bíróságon kívül rendeződhet az aszfaltügy

Az úgynevezett aszfaltügy bíróságon kívüli rendezésében állapodott meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Corina Creţu, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa csütörtökön Budapesten. A tárcavezető sajtótájékoztatóján emlékeztetett, arról az ügyről van szó, amely szerint aszfaltkeveréssel is foglalkozó cégek kartellezhettek, amiért az Európai Bizottság szabálytalansági eljárást indított.

Elmondta, arról állapodott meg Corina Creţuval, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány közvetlenül rendezi a kérdést. A miniszter szerint a bizottság nagyvonalú ajánlatot tett. „Olyan korrekciót fogunk alkalmazni, amely nettó veszteséget nem jelenthet Magyarországnak” – fogalmazott Lázár János, hozzátéve, ha sikerül megállapodni, 500 milliárd forinttal gyarapodhat a magyar államkassza.

Lázár János sajtót tájékoztat (MTI)

Egységes állami tisztviselői kar jön létre

Egységes állami tisztviselői kar létrehozására tesz javaslatot a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy első körben a járási hivatalok, január 1-jétől a kormányhivatalok, 2018. január 1-jétől pedig a minisztériumok is ide tartoznak majd. Életpályamodell ott indul, ahol megtörtént az átrendezés és az egyszerűsítés.

Megerősítette, hogy július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége és bére változik, a fizetések 30-50 százalékkal nőnek, első helyen azoknál, akik közvetlen kapcsolatban vannak az ügyfelekkel. A tárcavezető bejelentette azt is, hogy 85 törvény módosítására tesz javaslatot az ügyintézés további egyszerűsítése érdekében. Lázár János közölte, mind a tisztviselői karról, mind az uniós pályázatokról ötpárti egyeztetést kezdeményez.

Lázár: Ügydöntő jelentőségű a kvótareferendum

A menekültrendszer megreformálására tett európai bizottsági javaslatcsomag ismeretében ügydöntő, érdemi jelentőségűnek nevezte a kötelező betelepítési kvótáról kezdeményezett népszavazást Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Bizottság javaslatcsomagját úgy kommentálta: a brüsszeli testület nyilvánosságra hozta a kötelező kvótával kapcsolatos új ötletét.

A tárcavezető a tervezett népszavazásról azt mondta: a magyar választók véleményének ismerete nélkül a kormány nem lépés- és nem döntésképes. Szerinte soha ilyen lényeges kérdésről nem volt még népszavazás Magyarországon 1990 óta. Hangsúlyozta: nem lehet lemondani arról a jogról, hogy a magyarok döntsék el, ki léphet be az országba.

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2016. április 07. 20:10
Lázár – valamint Rogán, Papcsák, G. Fodor és társai – minden tette több tucat Fidesz-szavazó lemorzsolódásában mérhető.
Tintamin
2016. április 07. 20:07
Es a korona is Viktorral egyutt mozog a varba. Ahogy 2001-ben kitalalta, csak a mocskos magyarok elutottek a kezebol a lehetoseget, de o megmutatja, hogy uralkodni fog a nep felett. Hurra.
Nannyó
2016. április 07. 19:32
Végre valaki a kormányból világosan megmagyarázta a sok üresfejű firkásznak a kvótáról tartandó népszavazás súlyát, fontosságát.
peninsulavaldes
2016. április 07. 18:36
Oroszlánszívű Richárd is páncél nélkül ment ki egyszer..oda is lett
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!