Táncoljon lendületesen, tovább él!

2016. március 07. 05:48

A szakemberek hosszú évek óta hangsúlyozzák, hogy a rendszeres, intenzív testmozgás meghosszabbíthatja életünket. Az sem újdonság ma már, hogy a társas kapcsolatok segítenek az egészség megőrzésében. Mégis, ezidáig a kutatók nem foglalkoztak külön annak a mozgásformának a vizsgálatával, ami pedig leginkább egyesíti ezt a két pozitív hatást. Az MTI beszámolója szerint ezt a hiányt pótolták most két ausztrál egyetem tudósai, akik együttműködésben tanulmányozták a tánc és a szívbetegség miatti halálozás kapcsolatát.

2016. március 07. 05:48

A Nyugat-Sydney-i Egyetem és a Sydney-i Egyetem kutatói több mint 48 ezer egészséges nagy-britanniai lakos adatait elemezték 1994 és 2008 között, azt vizsgálva, hogy a testmozgás milyen hatással van az egészségükre. Az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban közölt tanulmány a világon elsőként vizsgálta a tánc és a szívbetegségek miatti halálozás közötti kapcsolatot.

   
Az eredmények szerint a táncos lábú résztvevőknél 46 százalékkal alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek miatti halálozás kockázata a vizsgált időszakban, mint azoknál, akik csak ritkán, vagy soha nem táncoltak. A jelentős rizikócsökkenés azonban csak azoknál az alanyoknál volt megfigyelhető, akik legalább kicsit lihegtek, vagy megizzadtak tánc közben, és nem csupán ímmel-ámmal mozogtak.
   
Nem szabad alulértékelnünk a táncban rejlő játékos társadalmi interakciókat, amelyek, ha intenzív testmozgással párosulnak, rendkívül hatékony stresszoldók lehetnek és hozzájárulhatnak a szív egészségének megőrzéséhez" – mondta Emmanuel Stamatakis, a Sydney-i Egyetem munkatársa. A kutatást vezető Dafna Merom, a Nyugat-Sydney-i Egyetem tanára arra is rámutatott, hogy bizonyos táncfajták az igen hatékony intervall edzések intenzitását idézik. „A táncos ráadásul gyakran örökre táncos marad, vagyis nincsen az a fajta kiszállás és újrakezdés, amit az edzőtermekben látni" – idézte a szakembert a Medicalxpress című egészségügyi portál.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!