Tartományfőnököt választottak a piaristák

2015. április 08. 20:25

Labancz Zsolt eddigi tartományfőnököt választotta meg újabb négy évre a tisztség betöltésére a Piarista Rend Magyar Tartományának napokban ülésező káptalanja.

2015. április 08. 20:25

 A Piarista Rend Magyar Tartományának hétfőn, Mátraverebély-Szentkúton kezdődött káptalanja  április 8-án, szerdán Labancz Zsoltot választotta tartományfőnökké.

 
A káptalan a délután során megválasztotta a tartományi asszisztenseket is:
a küldetésért felelős asszisztens Urbán József, a közösségekért felelős asszisztens Wettstein József, a világiakért felelős asszisztens Guba András, az ifjúságpasztorációért és a hivatásgondozásért felelős asszisztens pedig Szakál Ádám lett
 
Labancz Zsolt, aki az előző négy évben is betöltötte a tartományfőnöki tisztséget, 1974. szeptember 28-án született Kecskeméten. Szülővárosában volt piarista diák 1989-1993 között, majd a piarista rendbe lépve 2000-ben tett örökfogadalmat. Hittan-latin szakos tanári diplomája megszerzése után a rend kecskeméti és budapesti gimnáziumaiban tanított. 2005-től az egyszerű fogadalmas szerzetesek növendéknevelője volt 2011-ig. A budapesti piarista iskola lelkipásztori munkájában tartományfőnöksége alatt is részt vett. 2012 márciusában a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnökévé választották, amely tisztségében idén tavasszal megerősítették.
 
A piarista rendben minden rendtartomány négyévente tart káptalant, amely az adott rendtartomány legfőbb tanácskozó testülete. A káptalanra való felkészülés folyamatában a rendi jog szerint minden örökfogadalmas piarista három nevet jelölhet, hogy kiket javasol tartományfőnöknek, és ezekből áll össze egy hat fős lista. Ezt jóváhagyja a rend római központja, s azután ebből a listából választhat a tartományi káptalan.
 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2016. november 01. 10:22
döglegyek! most itt zümmögtök?
írmag
2016. november 01. 10:22
nem zavar benneteket a szag?
Sulammit
2015. április 16. 23:28
Nem, csak az önismeret.
Sulammit
2015. április 16. 19:53
Jó, hát vannak akik nem tudnak többfelé figyelni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!