Igaz mese a letartóztatott szülőkről, akik csak gyermeküket akarták megmenteni

2015. március 25. 03:36

Önök is szeretnek néha meséket olvasni, ahol sok küzdelem után ugyan, de győzedelmeskedik az igazság? Ennél már csak azok a történetnek okoznak nagyobb örömöt, melyek még ráadásul igazak is. Ilyen annak a brit kisfiúnak az esete, amelyről az MTI adott hírt hétfőn.

2015. március 25. 03:36

 Szülei szerint legyőzte a rákot az ötéves Ashya King, akit szülei tavaly a brit hatóságokkal dacolva előbb Spanyolországba, majd egy prágai magánklinikára vittek Angliából, hogy az általuk legjobbnak ítélt, Nagy-Britanniában azonban nem elérhető kezelést kapja meg. A gyermek édesapja, Brett King elmondta, hogy Ashya legfrissebb leletein nem volt nyoma tumornak. A kisfiú jelenleg a család spanyolországi otthonában lábadozik, újra elkezdett beszélni és szeret együtt játszani a testvéreivel a közeli parkban. „Ez csodálatos. Rendkívül boldogok vagyunk. Minden, amin keresztülmentünk, értelmet nyert, mert a dolgok jól alakultak Ashya számára" – idézte az apát a BBC News.
 Ashyánál medulloblastomát diagnosztizáltak, a gyermekkorban előforduló rosszindulatú agydaganatok leggyakoribb típusát. Az angliai Southampton kórházának sebészei tavaly júliusban sikeresen eltávolították a tumort, majd a kisfiú augusztusban újabb agyműtéten esett át. A beavatkozások következtében Ashya képtelen volt beszélni és egyedül enni vagy inni.


 A daganat kiújulásának megakadályozása érdekében a szülők azt akarták, hogy fiúk protonnyalábos kezelést kapjon, amelyet a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) nem biztosít Nagy-Britanniában, bár a beavatkozást igénylő pácienseket átirányítja más országokba. A protonsugaras kezelésről azt tartják, hogy kíméletesebb a hagyományosnál, kevésbé károsítja az egészséges szöveteket.
 Ashya esete akkor került a média reflektorfényébe, amikor a szülők az orvosok beleegyezése nélkül elvitték a fiút a southamptoni kórházból és a hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük kiskorú veszélyeztetése miatt.

Először Spanyolországba vitték a gyereket, mert az ottani házuk eladásából akarták finanszírozni a prágai Proton Terápia Központtal (PTC) egyeztetett kezelés költségeit.
 Madridban azonban a szülőket több mint 24 órára őrizetbe vették, Ashyát ezalatt egy malagai kórházban kezelték. A házaspár elszántsága mélyen megindította a brit közvéleményt, végül a hatóságok visszavonták a letartóztatási parancsot, sőt a maguk részéről engedélyezték a csehországi kezelést.
   Ashya szeptember elején érkezett meg a prágai magánklinikára, ahol tavaly októberben fejeződött be a kezelése.

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!