Agresszív ráktípusok ellen is hatásos lehet a kísérleti gyógyszer

2014. november 06. 02:25

Egy fejlesztés alatt álló medicina kivételesen hatékonynak mutatkozott több daganattípus, így a tüdő- és mellrák ellenében is. Legalábbis az állatkísérletek sikerrel kecsegtetnek a Chicagói Egyetem kutatóinak a Science Translational Medicine hasábjain közölt tanulmánya alapján, melyet az MTI ismertetett.

2014. november 06. 02:25

Az OTS964 nevű szer tablettaként vagy injekcióban adva megakadályozza egy számos daganattípus – többek közt a tüdő- és az emlőtumor – által túltermelt, az egészséges felnőtt szövetekben azonban csak ritkán képződő fehérje működését. E nélkül a fehérje nélkül a rákos sejtek osztódása megkezdődik, de nem fejeződik be és elpusztulnak.
   Szájon át adva a szernek voltak korlátozott mértékű mellékhatásai, intravénás formában – liposzómákat használva vivőanyagként –, ugyanolyan hatékony volt, de kevesebb mellékhatással. Az OTS964 alkalmazása mindkét formában a beültetett tumorok teljes eltűnését eredményezte az egerek túlnyomó részénél.

Már tíz éve azonosítottuk ennek a gyógyszernek a molekuláris célpontját, de csaknem egy évtizedbe telt megtalálni a hatékony módját annak, hogy elnyomjuk  fogalmazott Nakamura Juszuke, a Chicagói Egyetem személyre szabott gyógyászattal foglalkozó központjának igazgatóhelyettese. A japán tudós hozzátette, hogy munkájukat 300 ezer összetevő vizsgálatával kezdték, ezek közül több mint ezret szintetizáltak, és csak néhány olyat találtak, amelyről azt valószínűsítették, hogy hatékony lehet embereknél. Az OTS964 a TOPK nevű fehérjét veszi célba. Ez a fehérje az embernél előforduló többfajta rák esetében termelődik, és úgy vélik, közrejátszik a daganat növekedésében. Minél erősebben fejeződik ki, annál rosszabbak az emlő- vagy tüdőrákkal küzdő betegek kilátásai…

Egérkísérletekben az OTS964-et önmagában és liposzómákba csomagolva is tesztelték egy rendkívül agresszív fajta emberi tüdődaganaton, az LU-99-en. A tumorokat 150 köbmilliméteresre növesztették, majd három héten át hetente kétszer intravénásan beadták hat egérnek a szert. A daganatok gyorsan csökkentek, azt követően is, hogy véget ért a kezelés. A hat egérből öt esetében a tumorok teljesen eltűntek, háromnál az első kezelés utáni 25, kettőnél 29 napon belül. Azoknál az egereknél, amelyek liposzómába töltve kapták a gyógyszert, nem észleltek mellékhatást.
 Az OTS964 nagyobb dózisban szájon át adva is hatásosnak bizonyult. LU-99-es tüdődaganatos hat egér testsúly kilogrammonként 100 milligramm gyógyszert kapott két hétig minden nap. A tumor az ő esetükben is csökkent az utolsó adag után, és végül mind a hat egérnél teljesen visszahúzódott. A rágcsálók szervezetében viszont alacsony volt a fehérvérsejt-szint, de ez két hét alatt helyreállt.
 Noha a tanulmány kisméretű volt, eredménye szakemberek szerint annál előremutatóbb.  Egérkísérleteknél ritka, hogy a daganatok teljes mértékben eltűnnek. Sok gyógyszer van, amely meg tudja akadályozni a tumorok növekedését, de csak ritkán látni, hogy (a daganatok) teljesen eltűnnek  mondta Nakamura."
 
Forrás: MTI

Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!