Legyőzhetőek lesznek a szuperbaktériumok?

2014. július 03. 16:18

Egyre súlyosabb gondot jelentenek világszerte az egészségügyi szerveknek az úgynevezett "szuperbaktériumok". Ezek az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók különösen kórházi környezetben terjednek, s az orvostudomány ezidáig csaknem tehetetlen volt velük szemben.

2014. július 03. 16:18

Ennek a problémának a megoldásával sokan foglalkoznak ma is különféle módszerek felhasználásával. A Kelet-angliai Egyetem kutatói most a baktérium védőburkának feltörésében, így védekezőképességének megszüntetésében látják a megoldást.

Egy új tanulmány szerzői - úgy tűnik - megtalálták az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok sebezhető pontját: nem a kórokozók egészét, hanem a védőburkukat próbálják ugyanis megtámadni. Így a jövőben esetleg kifejlesztendő gyógyszereknek nem kell bejutniuk a baktériumba, hogy azok elpusztuljanak"-olvastuk a Házipatika portálján.   
Az új kutatásról a Nature című tudományos lapban számoltak be. Megvan tehát annak a védekező-rendszernek az Achilles-sarka, amely a gyógyszer-rezisztens baktériumokat veszi körül.
Az új eredmények utat nyithatnak afelé, hogy eredményesen vegyék fel a tudósok és orvosok a küzdelmet a szuperbaktériumokkal szemben. Így a jövőben nem »megtámadják« az ilyen baktériumokat, hanem lebontják az őket övező védőfalat. Így a jövőben - a tudósok legalábbis ezt remélik a Phys.org szerint - a baktériumok nem lesznek képesek rezisztenciát kifejleszteni a gyógyszerekkel szemben.

A mostani vizsgálat során a kutatók a gram-negatív baktériumok azon osztályát vizsgálták, amely különösen ellenálló az antibiotikumokkal szemben. Ennek oka az, hogy szinte áthatolhatatlan külső sejthártyája van. 
Ezt a külső membránt az emberi immunrendszer és az antibiotikumok sem tudják hatékonyan áttörni. A kórokozók ezért élik túl a támadásokat. Ám ennek az akadálynak az eltávolításával sérülékennyé válnak a kórokozók, és elpusztulnak. 
Mindeddig a tudósok nem túl sokat tudtak arról, hogy miként épül el ez a védőfal a szuperbaktériumok körül. Most kiderült, hogy a baktériumsejtek miként szállítják a »fal« építőkockáit, a lipo-poliszaharidokat a membrán külső felszínére. 

Az erre irányuló kutatás vezetője Changjiang Dong, az UEA Norwich Medical School professzora volt. Mostani nyilatkozatai szerint sikerült azonosítaniuk azt az útvonalat és kaput, amelyen át a baktériumok kijuttatják az építőelemeket a külső felszínükre. Még fontosabb, hogy azt is kiderítették, hogy ha sikerül ezt a kaput lezárni, akkor a baktériumok elpusztulnak. 

Haohao Dong, aki PhD-hallgató, és aki szintén részt vett a vizsgálatokban, arról nyilatkozott, hogy a mostani kutatás olyan új gyógyszerek kifejlesztését eredményezheti, amelyek nem az egész baktériumot akarják elpusztítani, hanem hatékonyan célozzák meg a szuperbaktériumok védőfalát. Az új gyógyszereknek ugyanis nem kell behatolniuk a baktériumba, a kórokozók pedig egyszerűen nem tudnak gyógyszer-rezisztenssé válni."

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2014. július 04. 22:54
Miért van az, hogy a természet alkalmazkodó képessége mindig erősebb? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!