Nem tetszenek a drónok a Vatikánnak?

2013. december 10. 12:42

A drónok nem tartják tiszteletben az emberiesség alapelveit – jelentette ki a Vatikán ENSZ-hez delegált nagykövete, Silvano Tomasi érsek.

2013. december 10. 12:42

Az ENSZ kedden vetett be először drónokat, azaz pilóta nélküli repülőgépeket északi-kongói békemissziójában a lázadó fegyveres erők ellen. Silvano Tomasi érsek, az ENSZ genfi hivatala mellett működő szentszéki diplomata aggodalmának adott hangot a kérdéssel kapcsolatos etikai és humanitárius szempontok miatt – írja a Vatikáni Rádió magyar adásának portálja.

Tomasi a traumatikus következményekkel járó fegyverek használatának betiltásáról vagy korlátozásáról szóló konvenciót aláíró országok évenként rendezett ülésén szólalt fel. Szerinte az ilyen fegyverek közé közé tartoznak a drónok is. 
 
Tomasi figyelmeztetett: az előreprogramozott technikai rendszerek nem képesek az emberek életének és halálának morális kérdéseiben igazságot szolgáltatni, tiszteletben tartani az emberi jogokat és figyelemmel lenni az emberiesség alapelveire. Szerinte azok nem felelnek meg a nemzetközi jog és az etikai standard feltételeinek? Tomasi szerint a civil lakosság is nagyobb veszélyben van, valamint feltette a kérdést: nem teszik-e könnyebbé a háborúk elindítását az ilyen eszközök? 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2013. december 13. 21:13
"...az előreprogramozott technikai rendszerek nem képesek az emberek életének és halálának morális kérdéseiben igazságot szolgáltatni,..." Hát, azokban bizony az ember sem tud. Amúgy pedig nincs igaza az érseknek, mert épp az ilyen számítógép-vezérelt rendszerek képesek a lehető legnagyobb biztonsággal a katonai célpontokra korlátozni a csapást, illetve minimalizálni a nemkatonai veszteségeket. A drónt nem ragadják el a harci helyzet körülményei, mint esetleg egy hús-vér embert, aki ilyen helyzetben képes lehet "túlteljesíteni". Szóval, a suszter maradjon a kaptafánál... Egy pap ne a világot akarja megváltani, hanem azzal "politizáljon", hogy bizonyságot tesz arról, aki már megváltotta. Tőle (az Ő követésétől) lehetnek jobbak az emberek, majd a társadalom.
magnamater
2013. december 13. 21:13
Nemcsak a drónok. Régi emlék. 1944 októbere. Szörnyű hírek hallatszanak a közelgő frontról, anyám határozata: a két nagylány apával felmegy Pestre,spa húgához. Felpakoltunk a biciklire, gyalog elindultunk, Az országúton, kocsival kerékpáron gyalogosan már sokan haladtak a front elől menekülve.Alpár község közelébe érve, egy kocsi megáll mellettünk:Bácsi . üljenek fel, a bicikli is elfér a saroglyában.Fölszállunk. Ragyogó a reggel .csillogó fények a nyugati égbolton. Angol gépek, mondja a fiatal férfi. A kocsi hirtelen megáll: kislányok,szálljanak le, bújjanak a kocsi alá( Apa el is bújik, de mi a nővéremmel félünk a lovaktól. Közelben egy tanya, előtte vastag gerendákból ácsolt asztal, az alá bújunk- Épp idejében: géppuska golyói pattognak az asztal lapján. Végig géppuskázták az egész kocsisort, pedig jól látszott, polgári személyek, s nem katonai alakulat. Elmentek a gépek, mi előbujtunk, s látjuk a földön egy vérző fejű ember, alighanem halott, mert mozdulatlan fekszik. Háborús bűnösöket csak a vesztesek közt találtak az asztal alól ameglátjuk egx halo
Öreg
2013. december 13. 21:11
Bár ez igaz, de csak annyit ér a "dorgálás", mint amikor a rossz gyereknek azt mondják:ejnye, ejnye! A gazdag ország már karosszékből fog háborúzni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!