A magzatnak több lehetőséget kell adni

2012. október 28. 10:43

Egy olyan országnak, ahol nagyon magas a terhességmegszakítások aránya, nem azzal kellene föltétlen kísérleteznie, milyen abortuszmódszert találjon ki.

2012. október 28. 10:43
Nagy Kálmán

„– Azt írja életrajzában, hogy keresztény szellemű orvoslást végez. Nyilván ez az abortuszkérdésre és az eutanáziára vonatkozik.


– Vallásos vagyok, az egész családom az. Nagyapám görög katolikus pap, nagymamám görög katolikus írónő volt. Nálunk mindenki gyakorló hívő. De a vallásosságot nem keverem össze az orvoslással. Bízom a jóistenben, de amikor be kell mennem a betegekhez, nem ezzel foglalkozom.

– Azért tértem ki erre, mert az abortusztabletta ügyében igen élesen nyilatkozott meg, pedig ez nem szokása.

– Főleg nem személyeskedem. Orvosként megtanítottak, hogy sosem a személyhez, hanem a tárgyhoz kell hozzászólni. A konkrét esetben nem értettem a helyzetet. Szavaimat nem az ellenzékhez címeztem, hanem a saját államtitkárságomhoz, amivel egy platformon vagyok. 2005-ben a szakmai kollégium az eljárást elfogadta, és ha ez történik, maximum két év alatt ki szoktuk csikarni az egészségügyi kormányzatból, hogy egy új beavatkozás alkalmazható legyen. Ez esetben miért nem? Oka kellett, hogy legyen. Egyébként ezt a beavatkozást a WHO elsősorban a túlnépesedett országokban élőknek ajánlja.(...)

– Nem azt mondja, hogy ne legyen abortusz, csak azt, hogy a szabályozást ezen eljáráshoz is hozzá kell igazítani?

– Azt gondolom, hogy egy olyan országnak, ahol nagyon magas a terhességmegszakítások aránya, nem azzal kellene föltétlen kísérleteznie, milyen abortuszmódszert találjon ki, hanem azzal, miként lehet olyan helyzetbe hozni egy nőt vagy egy családot, hogy ne történjen ilyen beavatkozás. Ezenfelül ez egy gyógyszer, amit Indiában gyártanak. Nagyon tisztelem Indiát, de a világ legjobb gyógyszereit nem ott szokták előállítani. Nem értettem azt sem, miért egy olyan országgal kell szövetkeznünk, amely nem a gyógyszerellátásáról a legismertebb.”

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya tizedes
2012. október 28. 18:14
http://www.youtube.com/watch?v=ckWh1bCwzTc&NR=1&feature=endscreen
Soma
2012. október 28. 17:41
Nem értek a nőgyógyászathoz, de az egyik rokonom szakmabeli. Ő mondta, hogy az egyik legnagyobb álszentség az volt, hogy a vállalt gyermeklétszám után törvény tiltotta a női petevezető lekötését. /Akkor senki sem szedte volna a tablettákat/. Véleménye szerint ezzel minden nő a saját szabad akarata szerint dönthetné el, hány gyermeket vállal, valamint nem tenné ki magát a keringési betegségek sokaságának.
kjkj945
2012. október 28. 15:40
Mindig csak az abortusz a védekezés, meg a felvilágositás smafú!!!
vigyor
2012. október 28. 14:46
A problémám az, hogy egyszerűen nincs elég ideje ez a tabletta a forgalomban ahhoz, hogy a hosszú távú tapasztalatokat le lehetne vonni. Persze lehet, hogy ez az én saját problémám a kémiai abortusszal szemben. És egészen biztosan közrejátszik a véleményemben, hogy a fogamzásgátló tabletták kezdeti időszakának következményeit viszont ismerjük. Persze, az is kialakult, és mostanra már "szinte" mellékhatásoktól mentes, csak addig nagyon-nagyon sok millió nőnek okozott kisebb-nagyobb problémákat. Szóval, bár baromira nem érdekel a doktor vallása, de az, hogy legyünk egy kis türelemmel, és ne legyenek a nők, vagy a majd később vállalt gyerekek a kísérleti nyulak, az rendben van nálam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!