Nehogy már tablettával

2012. május 24. 08:27

A jelek szerint csak az a lényeg, hogy a kereszténydemokraták újra kinyilváníthatják, hogy ők az abortuszt ellenzik – belesápadnak, ha csak szóba kerül.

2012. május 24. 08:27
Kálmán C. György

„Hogy voltaképpen mi a bajuk a kereszténydemokratáknak az abortusz ezen formájával, ha már egyszer maga az abortusz (bizonyos feltételekkel) legális, azt kellett volna megmutatnia a közszolgálati televízióban a KDNP-s orvos Nagy Kálmánnak, aki az LMP-s Erstey Katalinnal vitatkozott (itt, kb. a 10. perctől kb. 14 percen át). Hát, ne kerteljünk, nem sikerült. A doktor úr szerint a vérzés érzelmileg megrendíti a nőket, »bizonyos értelemben sokkal jobban, mint a másik beavatkozás« (a »kaparás«, »művi vetélés«, ilyesmi szavakat kereszténydemokrata úriember szájára nem vesz).  Ertsey képviselőasszony nem veti közbe azt a közismert tényt, hogy a nők bizonyos életkorban meglehetős rendszerességgel átélik a vérzés nem kellemes élményét, viszont szelíden végighallgatja a doktor úr felfoghatatlan okfejtését arról, hogy miért is megalázóbb a tablettás beavatkozás annál, mint ha hideg vasakkal túrnak a hölgy lába közé.

Lehetetlen ugyan bizonyítani, de határozottan az volt az érzésem, hogy Nagy doktor úrban indulatokat vált ki az abortusz, és legszívesebben meg is büntetné azokat, akik ilyesmire vetemednek. És ha már nem büntethet, legalább annyit szeretne elérni, hogy legyen nekik rossz. Hogy megemlegessék. Mert ez a kormány szépre, jóra akarja nevelni a népet, mindenáron.”

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dolfin
2012. május 24. 14:10
A Biblia szerint az "Az élet a vérből ered". A magzatban a vér a 3. héten jelenik meg. Tehát addig nem él, csupán egy vegetatív sejt állomány amely azt teszi amire a benne levő DNS programozva van, szaporodik és differenciálódik. Láttam már olyan csecsmőt aki megszületett mert a szülei nem akarták elvetetni és 5 évig amég meg nem halt csak szenvedést okozott a szüleinek, mert olyan betegséggel született. A szülők belerokkantak. Nem akarták elvetetni, mert a művi terhességmegszakítás veszélyekkel jár, ilyen esetben egyet értek a tablettával (a magzat nem veszélyeztette az anya életét). Mindazon által ha választani kell, hogy műtét vagy tabletta (persze orvosi felügyelet mellett) akkor nem kérdés, hogy a tabletta kevésbé megterhelő és valószínűleg kevésbé veszélyes is. A terhesség 3-4. hetéig pedig a terhességmegszakításban nem látok kivetni valót. A fogamzásgátló tabletta és az abortusz tabletta között pedig nem látok különbséget. Elpusztítja, "kimossa" a petesejtet amit már lehet hogy már megtermékenyített. A beszedett hormon a petesejt letapadását gátolja meg, mert elhiteti a szervezettel, hogy már terhes. A dolog nem sokban különbözik. Ezzel persze lehet vitatkozni, nem csoda hogy évek óta vita van erről, és szerintem amég nem lesz megszokott a mesterséges megtermékenyítés, addig az is marad. Egyébként a mesterséges megtermékenyítés is "gyilkosság" ugyanis beültetnek 4-5 megtermékenyített "élő" petesejtet amiből szerencse ha 1 megtapad.
lavor
2012. május 24. 14:01
Ezt a Ertsey - Kálmán vitát hol lehet megtekinteni? Nagy csodálója vagyok Dr. Kálmán KDNP-s képviselő úrnak.:D http://www.youtube.com/watch?v=LxlkvG3BiHk
Pirosz-szka
2012. május 24. 13:31
*** Itt találtam. Tökéletes hozzászólás: http://mandiner.hu/cikk/20120524_az_abortusz_napjaink_holokausztja#comment1166410 falevél 2012. május 24. 11:12 Nem az abortusz betiltásáról van szó, hanem hogy egy magzatot drasztikusan kikaparjanak, vagy tablettával csökkentsék a maradandó trauma mértékét, és több esélyt adjanak egy várt, következő gyermek megszületéséhez! A tabletta ellen a legnagyobb ostobaság tiltakozni. Az abortuszt betiltani nem fogják, aki akarja, az megoldja, mindig is megoldotta. Ausztriában tablettával vagy otthon kötőtűvel. A megelőzés a fontos, a nők egészsége fontos, és a már megszületett eldobott gyerekek normális ellátása, amire képviselőink nem lehetnek büszkék.
Barracuda
2012. május 24. 12:22
AZ az igazi álszentség, hogy keseregnek itt egyesek, hogy milyen élete lesz a nek kívánt gyereknek. Szegény biztos rossz körülmények közé kerül, esetleg gyerekotthonba, biztosan bűnöző lesz. Hát inkább iktassuk ki. Nincs vele gond. Iktassuk ki az öregeket, meg a betegeket is. Nincs velük gond. Esetleg meg lehetne kérdezni a magzatot, hogy ő a rossz kilátásai ellenére vállalja-e. Ha igen, akkor meg kell tartani ha nem akkor el lehet vetetni. Ja, hogy nem lehet megkérdezni a magzatot? Akkor meg engedtessék már meg a szerencsétlennek, hogy kapjon egy esélyt. Na ez az igazi álszent, aki ezen kesereg, és ezzel helyesli a gyilkosságot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!