Az igazságügyi tárca államtitkára lesz Ficsor Ádám utóda.
2009. szeptember 10. 12:06
p
0
0
1
Mentés
Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, közölte a kormányszóvivő csütörtökön. Bajnai Gordon a frakcióülésen azzal indokolta döntését, hogy szorosabb koordinációra van szükség a titkosszolgálatok és a rendőrség között, ugyanakkor hangsúlyozta azt is: továbbra is úgy gondolja, a polgári titkosszolgálatok felügyeletét minél távolabb kell tartani a politikától.
Juhász Gábor kinevezése egyben azt is jelenti, hogy az MSZP továbbra is szoros felügyelet alatt tarthatja a titkosszolgálatokat. Váltást jelent ugyanakkor, hogy a leginkább Gyurcsány Ferenchez köthető Szilvássy György és Ficsor Ádám után az inkább a párt régi kádereivel, leginkább Kiss Péterrel együtt mozgó politikust neveztek ki a szolgálatok felügyeletére. Ficsor Ádám augusztus elején jelentette be, hogy szeptember 14-én távozik posztjáról. Ezt az MSZP választási kampányában vállalt feladatával indokolta. Arról egyelőre nincs döntés, hogy ki lesz Juhász Gábor utóda az államtitkári poszton. (MTI)
Testőrök, titkosszolgálatok, felderítő egységek hibája, vagy épp a golyóálló mellény hiánya – több találgatás is napvilágot látott már, mi vezetett a tragédiához.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
5
0
37
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2009. szeptember 10. 12:16
"a polgári titkosszolgálatok felügyeletét minél távolabb kell tartani a politikától"
Juhász elvtárs esetében ez nagyon nem állja meg a helyét:
http://ellenkultura.blogspot.com/2009/02/mesek-farkasborbe-bujt-juhaszrol.html