Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.
„Nem akarom, hogy a Radzsapaksza családból bárki hatalmon legyen. A macskájuk sem!” – magyarázta a The Hindu riporterének egy dühös tüntető a Srí Lanka fővárosában egyre szaporodó tüntetések egyikén. Dühével nincs egyedül: a Radzsapaksza család, amely 2005 óta különböző konstellációkban uralja az országot, a kora 2010-es évek ugrásszerű gazdasági növekedése után az idei csődért is felelős.
A világgazdaság pénzbősége
Radzsapakszáék története régen összefonódott már a kétharmad magyarországnyi területű, 22 milliós szigetországéval. A korábbi és a mostani elnök, Mahinda és Gotabaja Radzsapaksza apja másfél évtizeden át volt az akkor még angol gyarmat Ceylonon parlamenti képviselő, majd földművelésügyi miniszter. Nagybátyjuk és unokatestvéreik szintén fontos tisztségeket töltöttek be, sőt már a nagyapjuk is vidane araccsi volt, olyan hagyományos ceyloni méltóság birtokosa, amely beépült a brit gyarmati közigazgatásba.
Ilyen háttérrel került a kilenc testvér második legidősebbje, Mahinda az 1970-es években a parlamentbe, majd 2004-ben a miniszterelnöki, 2005-ben pedig az elnöki székbe – akkor kezdődött a Radzsapakszák aranykora. Mahindával az államfői székben Csamal, Gotabaja és Baszil Radzsapaksza gazdaságfejlesztési, védelmi és öntözési minisztériuma a költségvetés háromnegyede felett diszponált. Rendkívüli népszerűséget szereztek a tamil felkelőkkel huszonhat évig vívott polgárháború 2009-es megnyerésével, a szingaléz buddhista hagyományok látványos ápolásával, no meg azzal, hogy lendületesen nőtt ez idő alatt a gazdaság. A GDP-növekedés a jobb években elérte a 9 százalékot, özönlöttek a szigetre a turisták, és egyik nagyberuházás épült a másik után. Ez utóbbiak bosszulják most meg magukat kínkeservesen – hiába hoztak Srí Lanka lakói számára dupla akkora egy főre eső jövedelmet, mint a szomszédos Indiában, jobb egészségüggyel, oktatással, magasabb várható élettartammal.
Srí Lanka népe valószínűleg búcsút mondhat viszonylagos jólétének”
A sok hatalomban töltött év, a pénzbőség és az, hogy a gazdaság látszólag magától is robogott, azt okozta, hogy egy ponton mintha megváltozott volna a beruházások logikája: a gazdaságnak hajtott haszon helyett előtérbe került a korrupció és a visszaosztás. Máshogy nehéz megmagyarázni, hogy mi szükség volt az 1,4 milliárd dollárnyi kínai hitelből épített kikötőre pont Hambantotában, Radzsapakszáék szűkebb pátriájában, amely hatéves fennállása alatt 300 millió dollárnyi veszteség termelésére volt képes, és 2017-ben a kínaiak mentették meg a csődtől azzal, hogy 1,1 milliárd dollárnyi összegért kilencvenkilenc éves bérleti jogot vásároltak rá. Szintén nehezen indokolható a kikötő közelében 200 millió dollárnyi kínai hitelből épített repülőtér, amely annyi bevételt sem termel, amennyiből a rezsijét kifizethetné, s további 15 millió dollárnyi pénz elment a környéken egy konferencia-központra is. És akkor még a monumentális Port City beruházásról, Colombo jelenleg is épülő, vadonatúj üzleti negyedéről még nem is beszéltünk. Ehhez jött pár kellemetlen szóbeszéd közpénzből vásárolt földekről és eltérített cunamisegélyről. A Pandora-iratokból tavaly nyilvánosságra került a Radzsapaksza család néhány, több millió dollárt tartalmazó offshore-számlája.