Egy hiánypótló antológiáról

Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban. 

Valamikor a műfordításnak nagy hagyománya volt Magyarországon. A hetvenes-nyolcvanas években még sorra jelentek meg antológiák különféle népek költészetéből, és az egyes szerzőkre koncentráló fordításkötetek is jelentős számban láttak napvilágot. Elég, ha csak az Európa Könyvkiadónál futó, legendás, Napjaink Költészete című sorozatra gondolunk. Mára mindez nagyrészt a múlté, a rendszerváltás után ez a nemes irodalmi hagyomány is drasztikusan háttérbe szorult. Az okok taglalására itt most nincs hely, annál inkább van helye az örömnek, hogy mégis egy új világirodalmi antológia megjelenéséről adhatunk hírt. Különösen annak fényében, hogy ezt a kötetet egy vidéki kiadó, az Új Forrás című folyóirathoz köthető Új Forrás Könyvek jelentette meg. A Vándorfények című könyv nem klasszikus értelemben vett világirodalmi antológia, szűkebb keresztmetszetből merít, ott viszont annál mélyebbre megy. A kötet Szilágyi Mihály műfordító munkáiból állt össze, aki évtizedek óta ültet át műveket főként angol, orosz és spanyol nyelvből. Nem kezdő tehát – a British Council műfordítói versenyének győztese is –, és nagyon ideje volt már, hogy egyfajta összegzésként elkészítse ezt a válogatást. „A nemzeti nyelvek irodalmát a szerzők, a világirodalmat a műfordítók gyarapítják” – ezzel a José Saramagótól származó idézettel indul a könyv, és ez az idézet nem valamiféle önfényezés akar lenni, hanem rávilágít egy egyszerű tényre, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A Vándorfények kortárs költők műveit tartalmazza, részben tematikus elrendezéseben, ugyanis Szilágyi külön ciklusokat szentelt a festészettel és a zenével foglalkozó verseknek. Hiánypótló, kiváló kötet született, érdemes elmerülni a világában.

(Vándorfények. Új Forrás Könyvek, 2021)