Netgyarmatosítás 2.0

2016-02-02 13:55:55

Kardos Gábor
Hogyan vált az internet egy újfajta globális gyarmatosítás mátrixává és miért egyezett ki ezzel a felhasználók túlnyomó többsége?

Figyelmeztetés: kizárólag nagykorú olvasóknak szóló tartalomról van szó, így azok semmiképp se olvassák el, akik bármi áron szeretnének továbbra is naivan hinni az internet mindenható, korlátlan szabadságot hozó varázserejében, függetlenségének illúziójában, akik nem akarnak tudni az erre rácáfoló tényekről és képesek lennének a cikk elolvasása után hisztiző kölykök módjára engem okolni, mintha én vettem volna el kedvenc játékukat (és nem azok, akik valójában soha oda sem adták nekik). 

Ismerős a net multivilágából ez a felütés, hogy eleve valamilyen feltételek elfogadásához kötik a belépést? … és egyáltalán nem ironikus, szabad játék formájában, ahogy ebben az esetben kezdtük. Na, itt éppen az internet használatának, működésének sajátos stratégiai előfeltételeiről lesz szó. 

Az internetes Újvilág és a szabadság álma 

Az internet világa megjelenésétől olyan volt, mint egy újonnan felfedezett kontinens és rögtön meg is kezdődött a kolonizálása, kisajátítása, domainekre parcellázása, mint Amerika felfedezése után az Újvilág esetében. Nagy szükség volt erre, mivel a kapitalizmus logikája folyamatosan új piacok meghódítását követeli, de a hagyományos értelemben már a Földet régóta körbeérte és fő piacait gyarmatosította ez a globális növekedési kényszer. Kezdetben korlátlannak tűnő új növekedési perspektívaként jelent tehát meg az internet, pontosan úgy, ahogy Amerika felfedezésekor az Újvilág és valóságos aranylázként pörgött fel az új területeket kiaknázó e-biznisz, de ennek a spekulatív növekedésnek a határai éppoly hamar megmutatkoztak, amilyen gyors volt a felfutása. 

A való világból kiszoruló, ott egyre inkább meghiúsuló amerikai álom a netmátrixban ígért minden korábbinál fantasztikusabb, idillibb folytatást és a szabadság korlátlannak tűnő kiteljesedését, legalább virtuálisan. Az Újvilág benépesítése ebben az esetben a neten sem sikerült kevésbé ellentmondásosan: a szabadság új birodalmában is jenki cégek szerezték meg a valódi szabadságért küzdő indiánok domainjeit, akiket marginális rezervátumokba szorítottak vissza. Persze továbbra is népszerű mítoszokban élnek a magányos igazságosztó westernhős-hekkerek, anonymous partizánok, de az internet szabadságáért nemcsak szlogenekkel küzdő népi hősök valódi helyzete mára elég drámaivá vált. „Olyanok lettünk, mint a Gyaloggaloppból a fekete lovag. Már csak a fejünk fele van meg, de még mindig harcolunk, még mindig azt gondoljuk, hogy nyerhetünk. Szóval mit tehetnek az emberek, hogy változtassanak ezen? Semmit” - e szavakkal adta fel az internet szabadságáért vívott hosszú harcát nemrégiben a Pirate Bay atyja, a másik legismertebb netszabadságharcos Snowden pedig aligha tudna ma „szabadon” nyilatkozni, ha nem védik meg az amerikai hatóságokkal szemben orosz és kínai nagyhatalmi érdekekből. 

A net olyannyira egyfajta virtuális Újvilágként jelent meg, hogy a szó minden értelmében már-már sematikusan a gyarmatosítás mátrixává vált, egészen a rajta felparcellázott területek (domainek) birtoklásáig, de azok működtetésének és globális kereskedelmének, illetve interakciójának mintája ugyanúgy a gyarmatosítás globális „üzleti modellje” volt, minden tekintetben - akár tudatosan történt ez így, akár azért, mert az adott civilizáció számára ez volt az egyetlen irányadó minta, mely alapján a nyugati világ addig is működött gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben egyaránt. 

Az újdonság mítosza

Senki se meri ma megkérdőjelezni, hogy az internet forradalmian új világot hozott el nekünk, pedig történelmi távlatból nézve pontosan ugyanaz ismétlődött meg mint az Újvilág meghódításakor: alapvetően az óvilági telepesek gyarmatosító törekvéseit erősítette fel az új lehetőség, hogy látszólag korlátlanul kiélhetik már régóta meglevő vágyaikat. Közben persze - főként formailag - sok új vonás is megjelent a régi és az új világ szembekerülésével és maga az USA is egy ilyen függetlenségi küzdelemből jött létre (részben az angolok, részben a déliek ellen vívott háborúkkal). Ugyanakkor a gyarmatosítás globalista „kultúrája” az Újvilágban minden korábbinál öncélúbban kiteljesedhetett és pontosan ez ismétlődött meg az internet felfedezésével és az új infotér kolonizálásával. Nem utolsósorban ott is az angol nyelv és civilizáció vált uralkodóvá, ahogy az USA-ban. Az internet újdonsága tehát történelmi távlatban sokkal relatívabbnak bizonyul, mint általában gondoljuk, és jobban megérthetjük az újvilági gyarmatosítás analógiáiból, mint ha valami UFÓ-ként tiszteljük és babonás vakhittel borulunk le újdonsága előtt.

Az internet közjogilag és kulturálisan is sokkal inkább tekinthető az egyes országok közjogi területe egyfajta olyan kiterjesztésének, mint például felségvizeik. Valóban a neten ma éppúgy egyre kiélezettebb harcot folytatnak a nagyhatalmak befolyási övezeteik kiterjesztéséért, ahogy a konvencionális történelmi valóságban; és bár alig hallunk róla, de csillagászati összegeket költenek legfőként az USA-ban arra, amit leginkább opinion engineeringnek nevezhetnénk, vagyis a tömegek véleménykontrolljára, amire a titkosszolgálati, illetve katonai kiadások egyre nagyobb hányadát költik. Amit a szakirodalom korábban social engineering formájában írt le, annak eddigi legtökéletesebb eszköztárát a social media teremtette meg. Az internettel.

A virtuális Újvilág meghódításának „hőskora

Nagyon ritkán afféle történeti kurióziumként felemlítik: az internet voltaképpen a hidegháború terméke, mivel története „katonai fejlesztések civil szférába való átszivárgásával kezdődött. Abban az időben merült föl ugyanis az USA-ban egy kevéssé sebezhető számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak” - ahogy a wikipedia internet szócikke is írja.

Azóta sem szokott gyakorlatilag senki gondolni az internet katonai eredetére, aki békésen használja otthon vagy munkahelyén. Pedig Amerika máig tulajdonképpen az egész internet mátrix-országa maradt, ahonnan eredt és amelyik a legkiterjedtebb, legátfogóbb globális kontrollt gyakorolja rajta. Pontosabban éppen ezért hozták létre és tették „közkinccsé” az internetet a kifejezetten szuperhatalmi ambíciókkal létrehozott DARPA (Defense Advanced Research Project Agency)majd az ARPANET révén. Még csak nem is egy szupertitkos összeesküvés leleplezéséről van szó, hiszen az internet történetének jelentős része bárki számára hozzáférhető, közismert adat (bár éppen e fejlesztések szuperhatalmi érdekeknek alárendelt természeténél fogva nyilván nem minden részletében ismerhetjük).

Mégsem vonjuk le mindebből a legnyilvánvalóbb konzekvenciákat sem arra, hogy az internet születésénél és eredendő természeténél fogva nem épp a korlátlan szabadság jegyében jött létre. Sokkal inkább Amerika gazdasági és civilizációs világuralmának mátrixaként vált meghatározó tényezővé mára a „fejlett országokban”. Ezt érdemes tényként rögzítenünk attól függetlenül, hogy ki mennyire tartja jónak Amerika e vezető szerepét, mert magát a tényt azoknak is csacsiság lenne letagadni, akik ennek a leglelkesebb hívei és akik jellemzően az oroszoktól vagy Kínától féltik az internet „szabadságát”, aminek egyedüli garanciája, sőt: valósággal szinonimája számukra az USA. Bár az Obama garnitúra felvetette az amerikai domainkontroll esetleges jövőbeni „liberalizálásának” tervét, de az mindjárt heves ellenállásba ütközött.

Egyébként ebben a tervben is arról van szó, hogy egyfajta multinak (a global multi-stakeholder body) adnák át a kontrollt, ami még a jelenlegi - legalább jogelvi síkon létező - demokratikus kontroll alól is kivonná az internetet, melyet mindmáig az USA kormányzata gyakorol. Jól hangzik az ilyen tervek belebegtetése, de rendre elvetik ugyanazokra a stratégiai államérdekekre hivatkozva („worried that it may allow other countries to capture control”), amivel saját internetcsendőri szerepüket is egyértelműen elismerik. Érdemes megjegyezni itt, hogy az oroszok és Kína egyaránt azt javasolták, sok más országgal együtt, hogy az (egyébként szintén amerikai székhelyű) ENSZ-t vonják be a domainkontrollba, amitől az USA mindmáig mereven elzárkózott, még a meglebegtetett elvi tervek szintjén is.

Lásd még:

ICANN 

Seven people keys worldwide internet security web

Who Controls The Internet

Néha felszínesen megemlítjük, de a nyilvánvaló konzekvenciák levonása nélkül, milyen kiáltó ellentmondás, hogy az internetet százmilliók a szabadság igazi honának vélik, miközben a történelemben példátlan véleménykontroll közegét teremtették meg vele. Különösen az okos mobileszközökkel együtt interneten hagyott nyomaival egy ember magánéletének és személyes törekvéseinek legapróbb mozzanatait is percre készen lehet követni, szűrni és archiválni. Oly módon, hogy célzott algoritmusokkal akár egy Google vagy Facebook is pontosabb képet alkothat egy adott személy politikai nézeteiről, vágyairól, fogyasztói és egyéb preferenciáiról, korábbi és várható reakcióiról mint a kérdéses személy saját maga (ha az illető nem rendelkezik egészen kivételes önismerettel).

Az okosnak mondott mobil technológiákkal beléptünk az okos gyarmatosítás (smart colonization) korába. Az orwelli Nagy Testvér 1984-re vizionált kontrollja kutya füle ahhoz képest, ami mára a technológiai fejlettség netovábbjának számít és sok százmillió ember mindennapi életének egyre inkább banálisnak tűnő részévé vált. A vélt előnyök miatt nem illik felhánytorgatni a legnyilvánvalóbb kérdéseket sem egyéni és közösségi szabadságjogainkat illetően.

A hírekben újabban azzal fenyegetnek, hogy orosz tengeralattjárók elvághatnák a nagyobb internetkábeleket a tengerfenéken a globális hálózat összeomlását előidézve, de arról mintha sokkal kevesebbet cikkeznének, hogy ez az egész globális hálózat technológiailag (de tulajdonképpen jogilag is) kezdettől mindmáig teljesen az USA kezében van. Bármikor lekapcsolhatnák vagy letilthatnák bizonyos országok domainhasználatát és ehhez még kábeleket sem kéne elvágniuk a tengerfenéken. 

Az internet terének webkettes újragyarmatosítása, a köz- és magánélet privatizációja, főként a befolyásgyakorlás és az uralom szempontjából

Az interneten látszólag bárki szabadon barangolhat, mint valami korlátlan közterületen vagy fórumon (agórán); de közben mindig konkrétan valakinek a honlapján járunk, egy adott jogalany által bejegyzett domainen, egy adott ország virtuális „felségterületén”, az információt pedig fizikailag is konkrét cégek által üzemeltetett szerverek közvetítik, melyek jogilag is felelősségre vonhatók emiatt bizonyos esetekben, ahogy IP címeik alapján a felhasználók is.

Nem csak géntérképünk felparcellázása és különféle cégek általi kisajátítása folyik, hanem ezzel párhuzamosan a korábban szentnek, sérthetetlennek és elérhetetlennek tartott magánéletünk privatizációja is nagyrészt végbement (legfőképp a facebook és hasonlók, illetve az emailre átkerült levelezés révén). A Google például nem is tagadta, hogy a Gmail felhasználók nem véletlenül kapnak aktuális privát emailjeik tartalmának megfelelő hirdetéseket és azzal védekezett, hogy privát leveleinket nem emberek olvassák el, hanem robotok... amitől kábé annyi okunk lehet megkönnyebbülni, mintha azzal védekeznének, hogy lázadás esetén nem emberek fognak lelőni minket, hanem drónok. Az mégiscsak más... halálbiztosabban működő rendszer, mert a robotoknak nincs szívük, amely megeshetne az áldozatokon, „ők”, nem tagadhatnák meg az embertelen parancsokat.

Nem csak magánéletünket privatizálta néhány multi pár év leforgása alatt, hanem a kisebb-nagyobb közösségek, szervezetek, egyesületek fő fórumait is, mivel az ingyenesség, a könnyebbség és nagyobb nyilvánosság igézetében egyre többen facebook oldalakon kommunikálnak, facebook csoportokban szerveződnek és ott hirdetik rendezvényeiket.

Talán elkerülte sokak figyelmét, de önmagában eléggé árulkodó tény, hogy pár hónap leforgása alatt az állam- és kormányfők kiemelt kommunikációs felületévé vált a facebook oldaluk, ennek nyilvánvaló nemzetbiztonsági kockázatai ellenére; és anélkül, hogy bárhol komolyabb fenntartásokat fogalmaztak volna meg azzal kapcsolatban, hogy egy szuverén állam egy másik ország valamilyen szolgáltatójának ilyen mértékben váljon egyszerre kiszolgálójává és kiszolgáltatottjává.

Túl azon, hogy a facebook és hasonló cégek legszemélyesebb adatainkkal kereskednek a lehető leggátlástalanabb módon, a mindennapi élet egyre több területén érvényesül a digitális gyarmatosítás, vagyis az, hogy az adott tevékenységet (és legfőképp annak profitját vagy profitábilis részét!) kiszervezik jó messzire, jellemzően Amerikába vagy egy adóparadicsomba. Ennek tökéletes példája a most különösen nagy vihart kavaró Uber, melynek felhasználói és a sofőrök azt hiszik, hogy jó üzletet kötnek, miközben a fuvardíj ötödét lényegében nettó extraprofitként utalják át egy bermudai offhore cégnek, mely sem adót, sem munkáltatói járulékot nem fizet sehol; viszont ezáltal a tisztességtelen verseny által hatékonyan és villámgyorsan tönkreteszi, lenyúlja az érintett ország taxipiacát, ahogy az Amazon tette a könyvértékesítéssel és várhatóan az Airbnb teszi a szállásadással.

Az internet a közvetlenül vagy nyíltabban katonai jellegű kibertámadásnál sok tekintetben hatékonyabb befolyásgyakorlási módokat kínál gazdasági térként, a piacok globalizációjának fő eszközeként, ami a gyakorlatban digitális gyarmatosítást jelent. 

A mainstrem média globális befolyásolása az internettel

Nemcsak a közösségi média térhódításán keresztül erősödött meg és tört be magánéletünk, illetve közösségeink kommunikációs tereibe is drámai módon a nagyhatalmi érdekeket szolgáló véleményformálás, hanem azzal is, hogy a hagyományos média szintén egyre inkább az online térbe kényszerült áttenni súlypontját. 

Gyakorlatilag nincs olyan nagy médium a világban, melyet ne lehetne viszonylag egyértelműen és pontosan elhelyezni egy profi tartalomelemző algoritmussal a nagyhatalmi érdekek mentén történő értékelési rendszerben, hogy egy adott skálán hol helyezkedik el, legfőképp az amerikai-orosz szembenállás szempontjából vagy bármilyen más érdekellentét (pl. amerikai-kínai, francia-amerikai, stb.) szempontjából.

Ha mást nem, azt is viszonylag könnyű eldönteni, hogy egy adott szerkesztőség tízből nyolc-kilenc esetben jellemzően inkább amerikabarát vagy oroszbarát tartalmakat publikál (tipikusan a másik félre terhelve minden felelősséget az adott konfliktusért), - miközben persze hivatalos állásfoglalásaiban magát mindegyik szerkesztőség objektívnek és függetlennek tartja. Főleg a nyugatos szerkesztőségek, amelyek furcsa módon még kevésbé vallják be elkötelezettségüket mint a másik oldal és lehetőleg abszolút tabuként kezelik azt, hogy Amerikának egyáltalán lenne bármilyen nagyhatalmi aktivitása, önös érdeke, titkosszolgálati tevékenysége, különösen konkrét esetekben.

Az atlantista (polkorrekt álnevén: mainstream vagy nyugatbarát) média esetében ugyanis különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy még a gyanúja se merülhessen fel, hogy bárki mástól függnének. Leszámítva persze a tulajdonosi érdekeket és világnézeti előítéleteiket, amelyek pedig minden esetben elég alapvetően meghatározzák állásfoglalásaikat. Érdemes lenne e tekintetben elemezni a fő mainstream hírportálok, pl. az Index cikkeit, hogy pl. az utóbbi két évben volt-e akárcsak egyetlen eset vagy egyetlen mondat, melyet úgy fogalmaztak meg, hogy abban a konkrét ügyben és abban a tekintetben Putyinnak legalább formálisan igaza lehetett volna vagy az orosz álláspont bármilyen vonatkozásban jogosnak tűnhetett volna az amerikaival szemben. Vagy netán elméletileg is kizárt lenne szerintük egy ilyen eset? Elgondolkodtató...

Az orosz szatellitmédia elemzése is tanulságos, bár az új pragmatikus irányvonal természeténél fogva a hivatalos orosz álláspont is bizonyos kérdésekben elismeri az amerikai álláspont vagy törekvés jogosságát, így azt médiájuk is tükrözi; de érdemi önkritikát egyik fél médiája sem végez, és ez a döntő mozzanat, mert ebben a tekintetben nincs különbség köztük!

Ha sajtószabadság alatt mindenütt a többi tábor ideológiájának radikális kritikáját értjük, akkor vajon mivé silányul a nyugati sajtószabadság fölénye? Az angolszász nagyközönséget elérő sajtóban például a Guardian kivételével hol találunk rendszerkritikus írásokat? De még a Guardian rendszerkritikája is mindig meglehetősen jólfésült marad, végső soron mindig tisztelettudóan bánik a mainstream tabukkal mint „nyugati alapértékekkel”.

Igazán paradigmaváltó rendszerkritika ott sincs. Pedig ma nagyobb szükség lenne erre mint valaha. Miközben a cowboy világ mára lelegelte ezt a bolygót és már látjuk mennyire vége van a sztorijuknak, a „korlátlan szabadsággal” reklámozott neten elképesztően marginális fórumokra, digitális rezervátumok füstjelei mögé szorul vissza a jövő, a harmadik évezred öko-indiánjainak kommunikációja.

Az internet mint új fegyvernem és globális hadszíntér

Katonai szakértők már a szárazföldi, a tengeri és légi hadviselés mellett egyértelműen külön kiemelt kategóriaként kezelik a kibertérben folyó háborút, melyre exponenciálisan növekedő erőforrásokat fordítanak. Ez legfőképp abban különbözik a többitől, hogy a civil lakosság számára úgyszólván láthatatlanul is súlyos csapásokat lehet mérni egész országokra vagy térségekre, anélkül, hogy a konvencionális háború bármilyen formában megjelenne. Sőt: akár baráti ország látszatát minden más tekintetben fenntartva, az agresszor kilétét a végletekig álcázva és titokban tartva lehet hadba lépni a kibertérben bármely országgal szemben; aki adott esetben diplomáciai okokból akkor sem feltétlenül leplezheti le a támadó kilétét vagy akár a támadás tényét, ha képes volt ezeket azonosítani és kellő mélységben leleplezni.

Épp az volt a Snowden ügyben és néhány más újabb botrányban a legkínosabb, hogy az NSA, vagyis lényegében az USA (és részben legszorosabb atlanti szövetségesük, Nagy-Britannia) velük szövetséges országok vezetőit is megfigyelés alatt tartották. Médiafogadkozásaik dacára - ma nyilván még több, egyre több okuk van egymást is megfigyelni, tekintettel az országok közti bizalom drámai megrendülésére és a nemzetközi konfliktusok elmélyülésére, amely immár közvetlen háborús fenyegetést is jelent a legtöbb érintett ország számára.

Az internet újabb paradoxonát tárja fel, hogy míg sokan talán a békés konfliktuslevezetés virtuális terének vélték, valójában olyan új fegyvernem és hadszíntér lett, mely által lehetővé vált a permanens háború és annak lehető legtökéletesebb álcázása, illetve olyan új típusú „polgárháborúk”, lázadások, terrorállamok és hibrid háborúk elindítása, amikrt a közelmúltban tapasztalhattunk: az újfajta internetes social engineering csúcstermékeiként jöttek sorra az „arab tavasz”, illetve a kijevi Majdan eseményei, melyeknek legfrissebb kampánya Moldovában látható - valamint az internetet egyik fő szervezőbázisként használja a dzsihadizmus, az áliszlám terrorállam (illetve őket használják elég evidens nagyhatalmi törekvések mentén). 

Nemhogy társadalmi vagy katonai értelemben nem hozta el a világbékét az internet révén végbement netgyarmatosítás és annak 2.0 változata, de közelebb hozta a világháborút mint valaha, sőt: annak fő frontvonalává vált napjainkra.

A rendszer működéséből adódóan úgyszólván elvileg kizárt az, hogy a net belülről megreformálható lenne, illetve hatékonyan felléphetnénk a rendszer alapvető anomáliái ellen. Kézenfekvőbb megoldás lenne valamilyen technológiai Exodus, az elözönlött internet elhagyása a Linux nyíltforrású modelljét radikalizálva valamilyen metanet Bárkával.

Vagy még inkább megoldás a visszatérés a Mátrixból valós természeti létünkbe, ha még van oda visszaút, miután jó ideje elhanyagoltuk. Nem utolsó sorban azért, mert az internet mint second life kecsegtetőbb ajánlatokkal állt elő, mint annak idején a túlvilágon paradicsomi életet ígérő vallások. Ehhez képest földi létünk siralomvölgynek tűnhetett, és sok százmillió ember fogyasztói tripjeiben igazolódni látszottak ugyan a mesterséges Paradicsom ígéretei, de valódi természetünk közben legalább annyira amortizálodott mint a középkorban, a külső természeti környezeten érezhető következményekről nem is beszélve.

Mert ezt a globális technológiai háborút végső soron nemcsak más emberi hatalmak vagy önmagunk ellen vívjuk, hanem a természet és sorsunk ellen, ami miatt a totális győzelem egyben végső vereséget is jelentene az ember számára. Talán jobb lenne megbékélni a valósággal. Az emberi természet nem szokott változni és a bolygónkon globálisan mellékelt ábra alapján beláthatjuk, hogy az internettel sem változott. Viszont minél inkább elhisszük, hogy megváltozott a természetünk, az annál nagyobb veszélyeket tartogat ránk magunkra és sorsunkra nézve. Igazi szabadságunk az OFF gomb megnyomásával kezdődik, ott kint a szabadban és bent is, ha végre belátjuk. Ennyi.

*

 

Illusztráció gyanánt a 2001 Űrodüsszeia ikonikus jelenete, a legénységet kiiktató fedélzeti szuperkompjúter semlegesítése az egyedül életben maradt ember által.