Itt az idei influenzajárvány

2019. január 21. 08:54

A hét közepétől hivatalosan is megkezdődött az idei influenzajárvány a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentése szerint, melyet az MTI is közölt.

Mint írták, valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva, a legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében több mint háromszorosára nőtt.
    
A betegek többsége (42,6 százaléka) fiatal felnőtt, a betegek 19,7 százaléka gyerek, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns.
   
 A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat.
    
Teljes a látogatási tilalom a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a megyében működő több ápolási otthonban is.
    
Szintén nem lehet a betegeket felkeresni a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, valamint a Városmajori Szív– és Érgyógyászati Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs intenzív részlegén, valamint az egyetem transzplantációs és onkológiai központjában.
    
Részleges a látogatási tilalom a Bethesda Gyermekkórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben.
    
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein és egyes osztályain is tilos a látogatás.

 

A bejegyzés trackback címe: https://egeszseg.mandiner.hu/trackback/140894