Ha fogytán az erő – reménysugár nyűgös napokra

2017. március 10. 22:12

Brockhauser Ildikó
Family
Anyaként időről időre ránk talál a pillanat, amikor úgy érezzük, hogy nemes küldetésünk többnek tűnik annál, mint amit teljesíteni tudunk: fáradtnak, erőtlennek érezzük magunkat még átlagos napokon is, egy nyűgös, dacos, hisztis nap után pedig végképp lemerülünk.
Sokszor talán nehéz megfogalmaznunk, hogy mi fárasztott el minket ennyire – és még nehezebben tudjuk megtalálni a rejtett tartalékainkhoz vezető utat.

Tudjuk, érezzük és tapasztaljuk, hogy a gyermeknevelés messzemenően több a társas érintkezés szabályainak átadásánál, a fizikai igények betöltésénél és a gyermekünk műveltségének csiszolgatásánál. Ott vagyunk, amikor porontyunk elkezd kúszni, mászni, és bizonytalanul imbolyogva megteszi az első lépéseit: izgatottan figyeljük, igyekszünk ráérezni arra, hogy mikor van szükség a közbeavatkozásunkra, mérlegeljük, hogy mekkora esés a szükséges tanulási folyamat része, és mi az, amit ki kell védenünk. Örülünk, ahogy csemeténk ügyesedik, és gyakran gyűjtjük össze türelmünk és erőnk maradék cseppjeit, hogy még egyszer nekivágjunk a hőn áhított lépcsőzésnek.

Egyéniség születik

Gyermekünk érzelmi elindulásában is hasonló küldetést teljesítünk anyaként, mint a járástanulása során. Jelen vagyunk, figyelünk, ráhangolódunk, miközben kicsinyünk egyre önállóbban és magabiztosabban kezd el közlekedni a saját érzelmei világában. Az ehhez vezető lépcsőfokok a következők:

1. Saját érzelmeinek felismerése és elkülönítése

Ahogyan anyaként rámosolygunk, és együtt örülünk a sikereinek; vagy éppen szomorú arcot vágunk, és megsimogatjuk a buksiját, amikor beütötte; enni adunk neki, amikor éhes; lefektetjük, ha fáradt; együttérzőn nézünk rá, amikor a homokozóban valaki elveszi tőle a kis lapátot; közöljük vele, hogy nekünk is hiányozni fog, amikor otthagyjuk az oviban, és örülünk neki, amikor érte megyünk; amikor meglepődünk együtt, vagy éppen megijedünk – mindezen pillanatok során csemeténk megtanulja, hogy a különböző érzései mit jelentenek. A korai, nehezen megkülönböztethető érzéshalmaz sokkal sokszínűbbé, megfoghatóbbá, kezelhetőbbé és kifejezhetővé válik számára. Rádöbben, hogy saját érzései és hangulatai vannak, megtanulja, hogy ezeket mi váltja ki, hogyan reagáljon rájuk, és hogyan ismerje fel mások érzéseit is.

2. Saját érzelmeinek elfogadása

Azon túl, hogy reakcióinkkal utat mutatunk neki a különféle lelkiállapotok közötti eligazodásban, segítünk az elfogadásukban is. Jelen vagyunk és maradunk a sokadik hisztinél, a minden reggel lejátszódó fájó búcsúnál, az esti elköszönés szorongásaiban, a kedvenc játékok ismételt öröménél. Ha megosztja velünk a félelmeit vagy a rossz álmait, megnyugvást és vigasztalást talál nálunk. Azzal, hogy mindezt kibírjuk, szeretettel kézben tartjuk, és újra meg újra végigkísérjük őt ezeken az utakon, megtapasztalja, hogy ő maga szerethető a legrosszabb pillanataival együtt is, és hogy egy szeretetkapcsolatban gond nélkül megjelenhetnek negatív érzelmek is.
 

(...) 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés