A tökéletes technikánál fontosabb a szívből jövő tánc

Az árvaházból a Párizsi Operába

2017. január 27. 0:14
A múlt héten Magyarországon is bemutatták a Balerina című kanadai-francia animációs filmet, amelyben egy árvaházból szökött kislány egészen a Párizsi Opera színpadáig jut. A filmben nem spóroltak a táncjelenetekkel, ráadásul a látványos animációk létrejöttében igazi balettsztárok is közreműködtek.

A történet az 1880-as években játszódik, középpontjában a 11 éves Félicie-vel, aki egy brétagne-i árvaházban nevelkedik, és híres táncosnő szeretne lenni. Barátja, Victor segítségével Párizsba szökik, és csellel sikerül bejutnia az Opera balettiskolájába (az egyik legnagyobb presztízsű ilyen intézménybe), ahol képzetlenségével és szegénységével is kilóg a sorból, de mindent megtesz azért, hogy ledolgozza a hátrányát. Ráadásul van még egy dolog, ami mindenkitől megkülönbözteti: az élete a tánc. Ezek alapján a Balerina történetét sokszor az ikonikus táncosfilmhez, a Billy Elliothoz hasonlítják – írja az Origo.

A film különlegessége nem is a történetben, hanem az animált táncos részekben rejlik, amelyek tényleg jelentős szerepet kapnak a Baleriná-ban. Ezek megalkotásához a Párizsi Opera két csillagának, Aurélie Dupont-nak és Jérémie Bélingard-nak a mozgását használták fel. Dupont, aki táncosként tavaly vonult vissza a színpadtól, azóta pedig az intézmény balettigazgatója, a táncjelenetek koreográfusa is volt egyben.

A táncos részek így nemcsak a laikusok számára lehetnek tetszetősek, hanem a balettban járatosak is elégedettek lehetnek velük. Összességében hitelesnek tekinthető a táncosok mozgásának ábrázolása, ugyanakkor bármennyire elhivatott és tehetséges is a főszereplő kislány, a filmben ábrázoltnál összehasonlíthatatlanul több idő kell ahhoz, hogy valaki akár a töredékét elsajátítsa annak, amit ő a balettiskolába becsatlakozva megtanul. Ráadásul a Párizsi Operában való táncoláshoz még a tehetség, az elhivatottság és hosszú évek kitartó munkája sem feltétlenül elég. Félicie kalandos Párizsba szökése az árvaházból életszerűbb, mint az, hogy az Opera színpadán találja magát.

Forrás: Fórum Hungary – Nem könnyű balerinává válni 

Ezt az irrealitást viszont vállalták az alkotók: a film alapvető üzenete az, hogy merjünk nagyot álmodni, és tegyünk meg mindent azért, hogy ez teljesüljön, még ha ez szinte lehetetlennek tűnik is. A balettal kapcsolatban pedig többször is hangsúlyozzák az egyes szereplők, hogy a tökéletes technikánál fontosabb, hogy valaki szívből táncoljon. Félicie szerencséje is ez: hiába vannak nála felkészültebb jelöltek a vágyott szerepre, ő egész életében balerina akart lenni, és már akkor is táncolt, amikor még senki sem tanította rá. Ráadásul keményen megdolgozik a sikerért: ha kell, ötkor ébred, hogy még táncóra előtt gyakorolhasson, és addig ismétli a kegyetlennek tűnő gyakorlatokat, amíg szükséges.

A Balerina azt sem hallgatja el, hogy néha hiába minden erőfeszítés, nem teljesülnek az álmaink. Félicie segítője ugyanis a kezdetben kifejezetten mogorva Odette, akiről a film végén kiderül, hogy azért kénytelen cselédként szolgálni, mert egy baleset derékba törte táncosi karrierjét. (Ez persze a felnőtt nézők nagy részét nem fogja váratlanul érni, már csak a karakter neve miatt sem, amely a Hattyúk tava című balettből származik. Hasonló utalásokkal egyébként tele van a film.)

A filmnek a Párizsi Opera balett-társulata legalább annyira fontos szereplője, mint a főszereplő kislány: világ legrégebben működő együttese egyszerre jelenik meg kegyetlen és varázslatos helyként, ahol a legszigorúbb balettmesterről is kiderül, hogy valójában jó ember. A Balerina azonban nemcsak a táncról szól, így azoknak a gyerekeknek is szórakoztató lehet, akit különösebben nem nyűgöznek le a látványos balettos részek. A nem táncrajongó felnőttekre is gondoltak: ők 3D-ben gyönyörködhetnek a századfordulós Párizsban az épülő Eiffel-toronnyal – zárul az Origo ismertetője.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában