Népszavát hirdetünk

2017. január 26. 11:33

Németh Péter
Népszava
Terjesszen bárki bármit, szóljanak a pletykák MSZP-Fidesz háttéralkuról, a Népszava akkor sem lesz barátja a Fidesznek, ha valamennyi oldalán állami hirdetések jelennek meg.

Az viszont nem ízlés dolga, hanem a tényeké: ez a lap nem tud, nem akar és nem is lehet másmilyen, mint baloldali, szociáldemokrata, aktuálisan pedig erősen kormánykritikus orgánum. Terjesszen bárki bármit, szóljanak a pletykák MSZP-Fidesz háttéralkuról, a Népszava akkor sem lesz barátja a Fidesznek, ha valamennyi oldalán állami hirdetések jelennek meg. Amiről persze, sajnos, nincs is szó, mindazonáltal igazán nem lenne baj, ha a kormányzat végre fordítana egy kicsit hirdetési szokásain, és hajlandó lenne, például a Szerencsejáték Rt. egy nagyobb példányszámú, ámbátor baloldali lapban is hirdetni. Azaz, azok a kormányhoz köthető cégek, amelyek eddig kizárólag a jóval kisebb elérést jelentő, igaz jobboldali lapokban voltak hajlandók elhelyezni a lakosság egészének szóló reklámjaikat, végre szakítanának diszkriminatív filozófiájukkal. Most azonban ott tartunk, hogy egy ilyen azonnal gyanússá válna egyes baloldali, vagy mondjuk így: nem jobboldali körökben; egyenlő lenne az elvtelen összefonódással. Nem jó egy ilyen országban élni, nem jó egy olyan országban létezni, ahol mindent a gyanú és a gyanúsítás övez. És ezt még véletlenül sem azoknak címezem, akik gyanakodnak, hanem épp a Fidesznek és a kormánynak; ilyenné tették ezt az országot.

Az utolsó mondatom azonban mindenkinek szól: a Népszava az marad, ami volt, olyan ellenzéki újság, amely minden nap fellép a jelenlegi, autoriter rendszer ellen. Amíg ez így van és amennyiben tőle függ, addig a főszerkesztő személye sem változik.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Péter, ha komolyan kormányváltást akartok, a legokosabb, amit tehettek, hogy elkezdtek a Fidesz "barátai" lenni. A ti "barátságotok" garantált bukás lenne.

Ti tettétek ilyenné, már régen.

"Népszavát hirdetünk"

Melyik utcasarkon? Mennyi a tarifa?

Ezt az állapotot és ezt a Fideszt a Népszava és elvbarátai hozták létre, nevelték ki.
89'-től kezdve 21 év munkája van ebben a Gólemben.

"Népszava akkor sem lesz barátja a Fidesznek"

Kinek lesz barátja?

Németh Péter a szokásos zsidó dilemmába futott bele. Sabbath ingyen adják a disznóhúst..

Sokmindenről szól, csak arról nem, mikor lesz jó lap a Népszava.

Ja milliárdokat fizetnének sem viselnék MSZP-szegfűs pÓlót!!
Ne tessék már azzal jönni, hogy a pénznek nincs szaga!
Valakinek vagy van jelleme, vagy nincs.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában