Westworld

Hiba az emberben – Westworld-évadkritika

2016. december 9. 9:04
Írta: Dani Áron
Gyengeségei miatt találja telibe a nézőt az HBO idei nagy dobása, a Westworld. Meta, sokat filozofál, de valójában olyan egyszerű, mint egy bot. És hogy miről szól? Robotokról? Az emberekről a robotokon keresztül? Vagy egyikről sem? És miért seggfej benne mindenki? Spoileres évadkritikánk.

A HBO idei nagy dobásával az a zavarbaejtő helyzet állt elő, hogy pont a gyengeségei miatt képes telibe találni a nézőt. A sorozat nagyon sokat filozofál, több szempontból is nagyon meta mélységekbe ereszkedik, és a cliffhangerekkel is elszórakoztatja a konteógyárosokat, de a valóság az, hogy a egy bot egyszerűségű történet az emberről, akivel valami irdatlan nagy baj van.

A sorozat tíz részen keresztül azzal hitegeti a nézőit, hogy itt egy elnyomott, kihasznált, semmibe vett közösség fellázad teremtője, az Ember ellen, és lángba borítja a világot. Te meg drukkolsz neki, mert amíg az emberi szereplők megismertetéséről valahogy jótékonyan megfeledkeznek az alkotók, addig a robot karakterek nem csak a kiszolgáltatott helyzetük, hanem a jobban felfestett háttértörténeteik, megalapozottabb motivációk miatt is elnyerik a szimpátiádat. Az, hogy ezek előre kódolt, determinált viselkedésminták-e, felvetnek fontos kérdéseket, de nézőként ugyanolyan lendülettel söpörjük le ezeket az asztalról, mint a sorozat. Kit érdekel? Beszélnek ezekről a kérdésekről, sőt, annyira sokat beszélnek, hogy sokszor el is veszthetjük a fonalat, annyira okosnak tűnnek, de hiába a sok duma, ha közben alig jelenik meg ebből valami a képernyőn.

De ha nem a robotokról szól a sorozat, ha az ezzel kapcsolatos filozofálás csak porhintés (bár kétségtelen erénye, hogy akár az, akár nem, ideig-óráig azért megdolgoztatja a processzorainkat), akkor miről szól valójában? Hát az emberről, természetesen, a robotokon keresztül, hiszen a párhuzamok nyilvánvalóak, hadban állunk a teremtővel, itt szenvedünk, gyötrődünk a porban, az elmúlás biztos tudatával, kiszolgáltatva a szabad akarat illúziójának, beszorulva az érzékelés csapdájába. Ha pedig jó dolgok történnek velünk? Az a szadizmus non-plus ultrája, természetesen, hiszen az elvesztése kódolva van.

A világ tehát egy szörnyű borzalmas hely, szörnyű emberekkel, szörnyű tragédiákkal – legalábbis ezt állítja a sorozat. Ami azért elég szörnyű, mert egyszerűen nem igaz. Ha nagyon meta szintre akarjuk emelni a kritikát is, akkor a sorozat nagyobb kamu, mint maga a park, ahol játszódik, miután Westworldben – szemben a mi, relatíve valósnak remélt világunkkal, ugye – minden ember egy tűzrevaló seggfej. Vigyázat, most seggfejezős rész következik! Logan? Nagyképű seggfejként érkezik, és megrémült seggfejként távozik. William? Esetlen naívaként érkezik, hogy aztán rájöjjön, mekkora seggfej ő is. Felix és a kollégája? A félénk és a bunkó seggfejek, akik nagyjából halálra is ítélik az emberiséget. Lee? A becsvágyó seggfej mintapéldánya. Hale? A főnökösködő seggfej márványszobra. Talán Theresa és Elsie az egyetlenek, akikből sikerült hús-vér embert faragni, de őket következetesen ki is írták az évad felénél.

A Westworld viszont annyira ravasz sorozat, hogy sokáig képes előled elrejteni a maga egyszerűségét, amit feltétlenül a számlájára kell írnunk. Például következetesen végigjátssza veled, hogy aki az első feltűnésekor ellenszenves, abból később jófiút farag, majd néha ismét inkább rosszat, és fordítva. A sorozat sokáig bizonytalanságban tartja a nézőket azzal kapcsolatban is, hogy ki robot, és ki ember, és a robotok halhatatlanságának ellenére sosem érzed tét nélkülinek a haláleseteket. Nagyon megnyerő az is, ahogy a férfi-női viszonyokat és a munkahelyi hierarchiát ábrázolja a sorozat, vagy az olyan apróságok, hogy a park vendégei mellett a dolgozók is sokszor élnek a lakók szolgáltatásaival, hol betartva, hol áthágva a rájuk vonatozó szabályokat: még egészen biztosan össze lehetne szedni ilyen és ehhez hasonló finomságokat.

De ezek sem változtatnak azon a tényen, hogy a Westworldben igazából a robotok is csak másodhegedűsök a fő seggfej, Anthony Hopkins karaktere mögött, és hogy a robotok és emberek párhuzamba állítása is sántít a fentiek fényében. Van párhuzam, szimbolika, metafora, metonímia, meg amit akartok, de valójában ez sem fontos. A Westworld nem a robotokról szól, és nem is az emberről, a robotokon keresztül. A Westworld egy elcseszett emberről szól, egy elcseszett emberen keresztül, és pont. Ez van a rejtélyes dobozban. Ford megteremti Arnoldot. Arnold megteremti a többi robotot. Ford elpusztítja Arnoldot. A robotok megölik Fordot.

Többször is elmondják a sorozatban, hogy a lakók alapszemélyiségét, de egyébként az emberét is, a különböző traumák határozzák meg a legjobban. Ez rendben is van, de az egyéb lehetőségekről egy szó sem esik, például egyik metafizikai szócséplés alkalmával sem beszélnek arról, hogy egyébként létezik a szeretet nevű dolog, és ezzel ugyanúgy relativizálják a témát, mint ahogy az emberekből seggfejeket faragtak.

A Westworld egyszerűen egy fekete világ, Ford sötét rémálma, ami úgy szól Fordról, hogy valójában nem tudunk meg róla se semmit, csak kiáll a porondra, és töredelmesen bevallja, hogy ő a nagy játékmester, aki dróton rángatott itt mindenkit ezidáig. Elhisszük neki, de átérezni csak nehezen tudjuk, mert ezekről a lelki folyamatokról, Ford eszméléséről semmit sem mutat a sorozat, nem látjuk a drótokat. Nagyon meta. Ezért olyan zavarbaejtő, mert ez akárhonnan nézem, szórakoztatóvá és elgondolkodtatóvá tenni a semmit, az azért nem semmi.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában