Greg Keyes: Hangakirály

2016. november 23. 8:11

Szabó Dominik
SFmag
Aztán ahogy haladtam előre, és egyre jobban a hatalmába kerített a könyv hangulata, ráébredtem: nekem nem a Hangakirállyal van problémám – én a high fantasy toposzait unom!

Pedig az elején még azon is elgondolkodtam, hogy checklistet készítek a high fantasy elemekről (fiatal, lassan felnőtté váló főszereplő: pipa; ősi jövendölés: pipa; gazdagon felépített háttér: pipa; népek sorsát eldöntő, nagy ívű konfliktusok: pipa; kalandos, a világot bemutató utazásra induló szereplők: pipa – és így tovább), de ez igazságtalan lenne Greg Keyesszel szemben. A Hangakirály látszólag sablonos felszíne alatt sokkal több rejtőzik, mint azt az ember elsőre gondolná: kifejezetten kreatívan oldja meg a »kötelező« elemeket, rendre meglep, sőt, átírja nemcsak az elvárásainkat, de a zsáner »szabályait« is, úgyhogy egy idő után arról is letettem, hogy tisztán high fantasy-nek nevezzem (és akkor hol vagyunk még a sorozat maradék három részétől!).

Nézzük például a duális, »jó vs. rossz« világfelfogást (bevallom, kevés olyan toposz van, amit ennél jobban unok). Keyes nem egyszerűen csak eltolja a határokat, szürkévé téve mindent és valós morális dilemmákat helyezve a cselekménybe: a sorozat első része után még azt sem tudjuk, hogy kik is valójában a szemben álló felek, és mit akarnak. Az mondjuk biztosnak tűnik, hogy a Hangakirály visszatért erre a világra – de hogy mi célból, vagy hogy minek köszönhetően, arról csak találgatni tudunk. De épp ennyire rejtélyes, hogy ki sző összeesküvést valójábana királyi család ellen, pedig jelöltjeink szép számmal lehetnek… nem is csak egy érdekcsoportból. ()

Nehéz igazán lelkesednem a Hangakirályért, mert még nagyon a kezdeteknél járunk. Már most is kellemesen szórakoztató, de egyelőre még csak a hihetetlen mennyiségű potenciál miatt nyűgöz le, nem amiatt, amit ebből megmutat. Ezt nem gondolom problémának, csak teljesen más stílus, mint amit manapság a kortárs, epikus vonalon kívüli fantasy-ben  tapasztalunk, így belekezdeni is csak úgy érdemes, hogy nem várunk rögtön lenyűgöző ötletorgiát. A tövis és csont országai igazi lassú folyású, finoman építkező sorozat, ami idővel (remélem) meghálálja a belé fektetett energiát – addig „mindössze” élvezetes.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában