Akkor és most

Már a 12. évadját kezdte a Supernatural

2016. október 14. 11:38

Írta: Kiss Brigitta
Talán némileg furcsa belegondolni, de már 2005 óta nézhetjük Sam és Dean Winchester kalandjait és küzdelmeit a különböző természetfeletti lényekkel. Csütörtökön már a 12. évad indult az amerikai The CW csatornán, és ha lehet hinni a 11. évad záróepizódjának és a mostani nyitónak, annyiban mindenképpen újít a sorozat, hogy ezúttal egy egészen más jellegű ellenféllel is szemben találják magukat a Winchesterek. Persze lehet, hogy később más irányt vesz a történet, ezt egyelőre nem tudhatjuk.

Vigyázat! Az előző (11.) évad kapcsán spoilerezni fogunk, az új részből viszont nem.

Hová lehet még fokozni ezt a történetet? Tettem fel a kérdést magamnak még a 11. évad elején, amikor kiderült, hogy ezúttal milyen főellenséggel kell megküzdenie Dean és Sam Winchesternek. Eddig évadról évadra egyre veszélyesebb és legyőzhetetlenebbnek hitt gonoszságokat szabadítottak a világra, miközben egy eggyel kevésbé gonosztól megmentették azt. Onnan viszont már nehéz nagyon tovább lépni, ha pokol meg a purgatórium szörnyei után Isten lánytestvérét, a Sötétséget kellene kiiktatni. Mindez ráadásul már akkora feladatnak bizonyult, hogy maga az Isten is feladta eddigi rejtőzködését, hogy segítsen megmenteni a világot, ami végül sikerült is. 

Azaz Isten bújt egyébként elő a 11. évadban végre, akit hiába keresett az elmúlt évadok során bárki, akinek eltűnése miatt a mennyben kitört a káosz az angyalok között, és aki mint kiderült, közben vígan élte életét a Földön, mint egy szerény képességű fantasy-író. Nem mellesleg ráadásul már a Winchesterek is találkoztak korábban vele egyik küldetésük során.

Szóval a 11. évadba adott volt, hogy maga Isten testvére akarja - féltékenységből - elpusztítani a világot, az ő legyőzéséhez pedig nem csak Lucifert szabadították ki a ketrecéből, hanem még Isten is előbújt rejtekhelyéből. Itt jött azonban a csavar: végül nem győzték le a Sötétséget, hanem az újra egymásra talált Istennel, és a két boldog testvér tovatűnt. Ráadásul Isten tesója annyira hálás volt Deannek, hogy megadta neki azt, amire a legjobban vágyott: az édesanyját. (Hogy milyen formában, az a 12. évad nyitóepizódjából már kiderült, de ezt nem fogjuk elspoilerezni.)

Mindeközben egy Nagy-Britanniából érkezett egyetemes nő betört a Winchesterek búvóhelyére, kirepítette onnan a rá vigyázó angyalokat, Samet pedig lelőtte. Itt lett vége a 11. évadnak, és ez annyiban mindenképpen ígéretesnek tűnt, hogy ha ezt a vonalat viszik tovább, akkor végre nem csak természetfeletti lényekkel kell harcolnia a Winchesterekenk, hanem ezúttal hús-vér, extra képességek nélküli emberek ellen is mehet a küzdelem egy teljes évadon át – már ha lehet bármilyen következtetést levonni az előző évad záró, és a mostani nyitó epizódjaiból. Mert persze könnyen lehet, hogy végül mégis a természetfelettiek ellen megy majd a harc, hiszen mégis csak Supernatural a sorozat címe.

Egy ilyen nagyon régóta műsoron lévő sorozatnál nyilván mindig kérdés, nem válik-e teljesen unalmassá egy idő után. A Supernaturalnél is voltak lyukra futások, kevésbé jól sikerült évadok, de a 11. szezon már annyiban üdítő volt, hogy visszatértek a sokak által kedvelt „monster of the week” epizódok, a mostani évadzáró pedig mindenképpen valami újat villantott fel a brit egyetemesek bevonásával. A 12. évad csütörtöki nyitóepizódja nyilván sok kérdésre még nem adott, nem adhatott választ, de egészen biztató volt. Várjuk a folytatást. 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés