Paradigmaváltás a rák terápiájában

2016. augusztus 22. 4:36
A daganatterápiában évtizedek óta iránymutató kezelési eljárások módosítását javasolják egy floridai rákkutató intézet munkatársai-adta hírül az MTI a Magyar Tudományos Akadémia közleménye alapján.

Eddig a kitűzött cél a daganat utolsó sejtig történő teljes elpusztítása volt, ám úgy tűnik, ez megvalósíthatatlan feladat. Sőt, a megmaradt tumorsejtek ellánállóbbnak mutatkoztak a kemoterápiával szemben, másodjára még veszélyesebb rosszindulatú daganatot építve fel.

Hat évtizednyi próbálkozás után a kutatók és orvosok egy része paradigmaváltást sürget az onkológiában. Véleményük szerint ahelyett, hogy a rák maradéktalan meggyógyítására törekednénk, a daganatos betegséget egyfajta krónikus állapottá kell alakítani, amellyel évtizedekig együtt lehet élni.
   
Robert Gatenby, a floridai Lee Moffitt rákkutató központ professzora az utóbbi években figyelemre méltó elméleti keretet dolgozott ki a daganatok újfajta, „gyengédebb" kezelésének megalapozására.
   
Az új iskola képviselőjeként úgy tekint a daganatokra, mint ökoszisztémákra, amelyekben darwini természetes kiválasztódáson alapuló evolúciós folyamat zajlik. Modelljének kísérleti adatokkal alátámasztott alapfeltevései alapján a daganatsejtek már a kezelés megkezdése előtt is különböznek a terápiára való fogékonyságukat illetően.
   
Feltételezi, hogy a kezelés megkezdése után a daganatsejteknek nem kellenek feltétlenül új mutációk ahhoz, hogy ellenállóbbá váljanak, elég, ha a sejtekben természetesen meglévő méregtelenítő anyagcsereutakat működésbe hozzák, valamint azt is, hogy a tumorsejtek alpopulációi versengenek egymással a daganaton belül az élettérért és a tápanyagokért.
   
Gatenby kimutatta, hogy a kemoterápiát jobban viselő daganatsejtek, amelyek felszínén számos olyan fehérje jelenik meg, amely kilöki a sejtbe kerülő idegen molekulákat (ezeket a fehérjéket nevezik multidrogrezisztencia-pumpának), „békeidőben", azaz amikor nem folyik kemoterápia, versenyhátrányba kerülnek az ilyen pumpákkal nem rendelkező daganatsejtekkel szemben. Ennek az a magyarázata, hogy a pumpák működésének fenntartása komoly energiát emészt fel, így e sejtek kevésbé hatékonyan használják fel a tápanyagokat, mint a kemoterápiának ellen nem álló társaik.
   
A modell azt jósolja, hogy gyógyszer nélkül a kezelésre fogékony daganatsejtek a versengés révén visszaszorítják és kordában tartják a kezelésnek ellenálló alpopulációkat.
   
A maximálisan elviselhető dózishoz közelítő intenzív kemoterápia viszont gyökeresen felforgatja az erőviszonyokat és felborítja a terápia előtti helyzetet. Ilyen körülmények között, amikor a kezelésre érzékeny sejtek tömegesen hullanak el, az addig kontroll alatt tartott rezisztens alpopulációk robbanásszerű terjeszkedésbe kezdenek.
   
Gatenby levonja a következtetést: a drasztikus, nagy dózisú kemoterápia, hacsak nem sikerül valahogy az ellenálló sejteket is maga alá gyűrnie, nem egyszerűen kudarcra van ítélve, hanem kifejezetten maga alatt vágja a fát…
   
A kutató – a tumorgyógyászatban évtizedek óta lappangó hagyományhoz nyúlva – a kemoterápia jóval szelídebb formáját javasolja, amely csak addig alkalmaz magas dózisokat, amíg a daganat exponenciális növekedését meg nem állítja, azután a tumor méretét folyamatosan figyelve úgy módosítja az adagolást, hogy ne bontsa meg a kezelésre érzékeny és annak ellenálló sejtpopulációk közötti érzékeny egyensúlyt.
 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés