Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

2016. augusztus 1. 8:30
Csaponganék én is egy kicsit erről, mert pont a saját véleményemet nem írtam le, és nagyon ritka, hogy nézés közben ennyi gondolatot és érzelmet szakítson fel egy sorozat belőlem. Mert rettenetesen jó volt nézni.

De tényleg, mintha rám szabták volna, szintizenével kezdtek, meg D&D-ző gyerekekkel, hogy az első percekben felidézzék a gyermekkoromat, és azt, hogy mikor hallottam utoljára a trogloditákról – talán amikor a Halállabirintust lapozgattam Ian Livingstone-tól? Nyilván a sokakból a régi filmes élményeiket hozta elő, de én anno kimaradtam sok klasszikusból (igen, sem ET, sem Goonies, evvan), így bennem egészen mást mozgatott meg.

Persze az egy dolog, hogy engem ezekkel a hangulati elemekkel azonnal a hatása alá vont a sorozat, de fogalmam sincs, hogy másokra, mondjuk a jóval fiatalabbakra milyen hatással lehet. Viszont látva a véleményeket, hogy sokan nyilatkoznak a Stranger Things-ről pozitívan, talán ez lehet az egyik legnagyobb pozitívuma, hogy különféle összetevőinek köszönhetően, kinek emiatt, kinek amiatt, ugyanúgy, nagyon pozitívan csapódik le.

Egy sorozat, ami képes ilyesmire, mindenképp nagy fórral indul, de persze mindez nem elég a végső sikerhez. Az alaptörténet egyszerű, négy általános iskolás gyerek a főhősünk, és az egyikük rejtélyes körülmények között, a szemünk láttára eltűnik. Persze mindenki a keresésére indul, keresi őt a kisváros a seriffel az élén, keresik a barátai, és keresi őt a családja, az anyja és a bátyja. És mindeközben feltűnik a városban egy titokzatos idegen, aki események furcsa sorát indítja be.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában