Sci-fi

Dimenziót válthat-e egy szuperintelligencia? – Iain M. Banks: Hidrogén szonáta

2016. július 24. 5:49
A Hidrogén szonátával a 2013-ban elhunyt mester, Iain M. Banks utolsó Kultúra-regényét adta ki az Agave Könyvek. De milyen messzire mehet el egy ultralibertariánus társadalom a szabadság megvédésében? A kérdésre a Mandiner.digit főszerkesztője, Kömlődi Ferenc keresi a választ hasábjainkon.

Fegyver a kézben, Holtpont, Közelkép, Hidrogénszonáta – a 2013-ban elhunyt Iain M. Banks legkiválóbb Kultúra-regényei közül az angol eredetiben 2012 végén megjelent utolsót tartja kézben az olvasó. Banks a kilenc Kultúra-regény (Emlékezz Phlebasra, A játékmester, Ellentétek, Nézz a szélbe, Anyag a többi öt) mellett három másik sci-fit írt: a csúcskategóriás A száműző előtti Sötét háttér előtt és Félemmetes géjpezet a szerző – ő mércéjével – kevésbé sikerült művei. A Kultúra világa az 1992-es The State of the Art novellagyűjtemény három darabja is, az életmű pedig az Iain Banks néven publikált „hagyományos” regényekkel vált monumentálissá.

*

A Kultúra

Közelítsük bármilyen oldalról is, Banks az 1987-ben indult Kultúra-opusokkal írta be magát a sci-fi és világirodalom-történetbe, és mint minden korszakos alkotó, ő is túlnőtt zsáneren, kereteken, kategóriákon. Felesleges tudományos-fantasztikumba skatulyázni, mint ahogy a téridő-dimenziókat tekintve kisebb léptékű William Gibsonra is szűk a cyberpunk köpönyeg.

Skatulyázás helyett inkább megközelítés, és ha megközelítés, akkor űropera – Banks után már nem lehet úgy írni űroperát, mint előtte. A műfaj vele ért el a zenitre, a szinte korlátlan erőforrásokkal rendelkező Kultúra minden jövendőbeli civilizációk legmonumentálisabbika, gigantikus látomás a libertariánus jövőről, techno-utópia a betegségek, járványok és hiány nélküli majdnem ideális társadalomról, az anarchia és dekadencia előszelétől megcsapott, etikusan hedonista Róma és Egyesült Államok még éppen virágzó napjaikban, végtelenbe terjedő birodalmak a sokadik intergalaktikus hatványon.

A szimpátia ellenére kellő távolságtartással és cinizmussal ábrázolt Kultúra rendeltetése a világrend békés fenntartása, demokratikus értékek exportja, más civilizációk támogatása. Békét hirdet, és paradox módon mindig viszályba csöppen, de a legpusztítóbbat, a filozofikus értékekért (vallási fanatizmus kontra világi agnoszticizmus), a létezés céljának és értelmének, a teremtés lényegének megismeréséért vívott és utalás szinten több opusban visszaköszönő idiri háborút diadalmasan és megerősödve élte túl (Emlékezz Phlebasra). Hadserege a Kontakt, és a Kontakt szuper titkosszolgálata, az eufemisztikusan hangzó Rendkívüli Körülmények folyamatosan figyeli a többi civilizáció történéseit, szükség esetén be is avatkozik. (Több regényének hőse vagy RK-ügynök, vagy köze van az RK-hoz.) 

De Banks űroperái nem a Kultúrában, hanem fizikai-pszichikai peremvidékén, köztes zónákban, „rejtélyes völgyekben” játszódnak, amelyek a regények végén még titokzatosabbak és borzongatóbbak, mert minden megoldott talány tíz újabb talányt takar.

A Kultúra társadalma a libertarianizmus, emberképe a mai aggyal még felfogható transz- és poszthumanizmus kvintesszenciája – nem és külső tetszés szerint változtatható, a hangulat speciális drogmirigyekkel optimalizálható, szerves létformák másolhatók, évszázadokig kriosztázisban hűthetők, 4-500 évig elélnek –, kozmikus evolúciója a transzhumanisták távoli jövőre vonatkozó elképzeléseinek eddigi legplasztikusabb irodalmi megjelenítése. Különlegesen fejlett, emberek, humanoidok, idegenek, drónok, androidok, testetlen mesterséges intelligenciák és szuperintelligenciák (Elmék), változatos kereszteződések és végtelen számú avatár lakta világok – Dyson-gömbök, aszteroidák, terraformált bolygók, beszédes nevű űrhajó-univerzumok, mindenféle megastruktúrák – összessége a Kultúra. Fejlettsége elérte a civilizációk technológiai szintjét osztályozó Kardasev-skála harmadik fokozatát: az egyes típus saját bolygója, a kettes csillaga és bolygórendszere, a hármas galaxisa, a négyes a világmindenség összes erőforrását uralja.

A szublimáció igézetében

A korábbiaknál akciógazdagabb és furamód filozofikusabb Hidrogénszonáta világvégi valóságba kalauzol: a katonailag rendkívül szervezett társadalomban élő, mégis békés, régi és nagy becsben tartott, a Kultúra 10 ezer évvel korábbi alapításában részt vett, de az utolsó pillanatban mégsem csatlakozott vallásos gzilt faj a magasabb tudati állapot eléréséhez vezető – kollektív – szublimációra készül. A regény 24 nappal a sok fejlett faj által már megtett szublimáció, a valóságból egy teljesen más, összehasonlíthatatlanul gazdagabb dimenzióba, virtuális nirvánába lépés előtt kezdődik. Transzcendens elemek vegyülnek a Kultúra profán valóságába, mint ahogy maga a Kultúra is a transzcendencia és materializmus közti űr csapdájában leledzik. Lakói és az Elmék pontosan ezért utasítják el a szublimációt.

A címadó Hidrogénszonáta szintén 10 ezer éve írt zenemű egy akkor még nem létező hangszerre. Különleges képességek, például négy kar kell a kvázi eljátszhatatlan opus lejátszásához – Vyr Cossont, a regény hősnője, tartalékos gzilt tiszt is próbálkozik vele, szeretné, ha „odaát” előtt legalább egyszer sikerülne, aztán az egész átlényegülést megkérdőjelező/fenyegető súlyos bonyodalmakba keveredik.

Ármány és összeesküvés szövődik, mint Banks Kultúra-regényeiben általában, Cossont és egy 10 ezer éves, hol hibernált, hol aktív, testét hatalmas memóriarendszerré átalakító kultúrabéli férfi a 10 ezer éves rejtély kulcsa. Az ő hányattatásaikat követjük nyomon a lezártsága ellenére „szokásosan” nyitott kérdéseket hagyó, csendesen apokaliptikus végkifejletig. Annak ellenére, hogy ezúttal kevesebb a csavar és drámai fordulat, összekuszálódnak a szálak: jönnek a prédára váró galaktikus guberátorok, ismert űrhajó-formájukban megjelennek a Kultúra Elméi is, drónok késrakétákkal harcolnak, memóriákból néha fontos információk törlődnek, évek óta világvége partin, a történelem rendkívül látványosan megjelenített csúcsbuliján mulatnak egy kóbor űrjárgány fedélzetén.

Nincs egyértelmű és megnyugtató válasz

Milyen messzire mehet el egy ultralibertariánus társadalom a szabadság megvédésében? – teszik fel a kérdést az Elmék, és a sorozatnyitó Emlékezz Phlebasra óta minden regényben központi téma morális paradoxonra most sincs egyértelmű és megnyugtató válasz. 

Sokak szerint Banks nem zárta le a Kultúra-regényeket, nem maradt ideje összegezni, és nem tudhatjuk, hová fejlődött volna a távoli jövő irdatlan terei, poszthumán problémaköre ellenére is emberarcú univerzuma. Részben igazuk van, álláspontjuk mégis vitatható – ugyan mi más lenne hatékonyabb zárás, összegzés nélküli végszó, mint a transzhumanista körökben oly sokat vitatott és prognosztizált technológiai szingularitásra rímelő dimenzióváltás, amikor a Kultúra fejlettségi szintjén álló faj fogja magát, és maga mögött hagyja az árnyékvilágot? Hova máshova vezethet, vezethet-e egyáltalán máshova a kozmikus evolúció?

Összegzés helyett az Elmék párbeszédei, a barokkos világvége-parti mellett a regény legélvezetesebb részei és az egész készülődés a szublimációról folytatott filozófiai diskurzusokká lényegülnek át. A mesterséges szuperintelligenciák nem támadnak a biomechanikus implantátumok, teljesen élethű virtuális környezetek és szuperszimulácuók, felturbózott tudat és tudatfeltöltés ellenére náluk jóval fejletlenebb emberre és más humanoidokra. Támadás helyett megmentik őket. Társadalmaik nélkülük soha nem jutottak volna el a Kultúra fejlettségi szintjére.

Hasonló lehet a mi jövőnk is.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés