Halálos fertőzés egy szabadidőparkban

2016. július 20. 4:35
Egy egyesült államokbeli vizes szabadidőparkban történt a tragikus eset, amely egy fiatal lány életét követelte-adta hírül az index.hu. A hely evezésre szánt vize olyan piszkos volt, hogy a szokványos fertőtlenítő eljárások képtelenek voltak megbirkózni vele.

Soha nem látott mértékben elszaporodtak az agyevő amőbák a National Whitewater Center nevű észak-karolinai vizes szabadidőparkban. Az amerikai járványügyi központ (CDC) azután vett mintákat a parkban, hogy június közepén meghalt egy 18 éves ohiói lány, egy héttel azután, hogy ott járt.

 
A CDC 11 mintát vett, és mindegyikben szokatlanul magas koncentrácót találtak a Naegleria fowleri nevű amőbából, amelyik a lány halálát okozta. A szakemberek szerint ennek az lehet az oka, hogy a park vize nagyon zavaros volt a sok szennyeződéstől, ilyen körülmények között pedig az egyébként szabályosan alkalmazott tisztítási eljárások – például a klórozás és az UV-fény – nem irtják ki elég hatékonyan a kórokozókat.
 
Ehhez jön még az is, hogy mivel a park vadvízi evezésre használt mesterséges vize folyónak minősül, kevésbé szigorú ellenőrzések vonatkoznak rá.
Ahogy korábban mi is írtuk, a Naegleria fowleri nevű amőba agyvelő- és agyhártyagyulladást okozhat. Melegebb édesvizekben és elhanyagolt medencékben fordulhat elő, ahol a gyanútlan fürdőzők orrán keresztül feljut egészen az agyig, ott pedig olyan súlyos gyulladást okoz, amely egy-két hét alatt halált okoz.
 
Csak vízből orrba jutva veszélyes, se a fertőzött vizet lenyelve, se emberről emberre nem terjed. A tünetek eleinte enyhék (láz, fejfájás, hányinger), később zavartság, egyensúlyi problémák vagy hallucinációk jelentkeznek. 1932 óta az Egyesült Államokban 132 fertőzésről tudnak a kutatók, ebből mindössze hárman maradtak életben, és a halálozási arány világszerte is a 100 százalékhoz közelít.
 
Mivel az amőba a meleg vizet szereti, a globális felmelegedés miatt elképzelhető, hogy az eddiginél északabbra is feltűnik majd. Ugyanakkor hiába fordul elő már most is világszerte, nem minden esetben fertőző, és a kutatók még ma sem tudják, pontosan min is múlik, hogy veszélyes-e.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés