A nyugtatótól érzéketlenek is leszünk?

2016. július 9. 8:54
Az emberekről nem állíthatjuk ezt biztonsággal, de patkánykisérletekből úgy tűnik, a nyugtatókkal együtt jár ez a hatás, legalábbis az Index cikke szerint. Pedig a nyugtatókra fanyalodó embernek lenne igazán szüksége empátiára embertársai részéről, de erre leginkább akkor számíthat, ha maga is képes mások iránti együttérzésre.

Egy új kutatás szerint a patkányok képesek empátiát érezni a társaik iránt. De ha kapnak egy adagot az emberekre tervezett szorongáscsökkentő gyógyszerekből, az nagyban csökkenti az együttérzésüket.

A patkányoknak midazolamot adtak, amit többnyire érzéstelenítőként és nyugtatóként használnak. Megfigyelték, hogy a begyógyszerezett patkányok ritkábban próbálják kiszabadítani a csapdába esett társaikat, mint a többiek.
Hogy a patkányok empatikus állatok, azt eddig is tudták; nem most először figyelték meg, hogy segítenek a társaiknak a szökésben. De azt még sosem vizsgálták, hogy mi történik, ha az állatoknak nyugtatót adnak. Viszont még a begyógyszerezett patkányok is hajlandók voltak feszegetni a ketreceket – de csak akkor, ha nem egy társuk volt benne, hanem csokoládé.
 
Tudni akartuk, mi hajtja ezeket az állatokat. És a patkányok segítenek egymásnak, mert érdekli őket a másik. Ugyanazon az érzésen kell osztozniuk, hogy segítsenek a csapdába esett patkányon. Ez kulcsfontosságú megállapítás, mert sokat elárul arról, hogy működünk mi – mert mi, emlősök is sokban hasonlítunk a patkányokhoz. – mondta a tanulmány vezető szerzője, Peggy Mason. A kutatócsoport feltételezi, hogy a patkányok azért nem érezték magukat motiváltnak, hogy segítsenek, mert a begyógyszerezett állatok szívverése nem nőtt meg eléggé ahhoz, hogy az nyugtalanná tegye őket.
 
Másokon segíteni: ez is lehet egy új gyógyszer. Segíts másokon, és jobban fogod érezni magad. Úgy gondolom, ezt az emlősökre jellemző szokást még az evolúció alakította így. Ha másokon segítünk, az az egész fajnak hasznára válik.
 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés